Súlyos kritikát fogalmazott meg Domán Dániel egri önkormányzati képviselővel szemben Balla Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) egri alapszervezetének elnöke, miután a képviselő egyházi vezetőt parodizált a közösségi oldalán. Balla szerint Domán „próféta” gúnyt űz mások vallási meggyőződéséből, ami mélységesen sértő a keresztény emberek hitével szemben.
A DK helyi vezetője a közösségi médiában közzétett bejegyzésében Domán Dánielt bírálva azt írta, „már nem első alkalommal, hogy az ellenzék felkent messiása nyomdokain járó egri próféta gúny tárgyává teszi a keresztény emberek hitét.”
Balla Péter hangsúlyozta, hogy az egyházi vezetők politikai szerepvállalásának és az egyház, valamint a mindenkori kormány összefonódásának kritikája jogos és szükséges, mások hitének kifigurázása, szentséget kiszolgáló személy ruhájának felöltése már „mélyen sértő”.
„NEM LEHET VICC TÁRGYA MÁSOK VALLÁSI MEGGYŐZŐDÉSE” – hangsúlyozza bejegyzésében a DK helyi elnöke, aki saját magát keresztény baloldaliként definiálja, és kijelentette, hogy értékrendszere nem eladó, akkor sem, ha azzal szavazatokat nyerne. Felszólította a listán mandátumot szerzett Domán Dánielt, hogy legyen tekintettel a keresztény és vallásukat gyakorló egriek érzületére.
Domán Dániel képviselői munkáját is bírálta Balla:
„Papírmaséval meg tavalyi plakátokkal kávézni lehet menő a próféta úrnak – a messiás úr után szabadon, de amíg ott ül a nagyméltóságú helytartótanácsban, és bohóckodik ahelyett, hogy az egyre rosszabb helyzetbe teljesítő Eger ügyeivel foglalkozna, addig a reverenda helyett vegye fel a fehér inget, és dolgozzon.”
A kritika lezárásaként a DK-s politikus egy konkrét lépésre is felszólította Domán Dánielt:
Kezdeményezzen egy eseti vizsgálóbizottságot az átláthatóság jegyében, amely azt vizsgálná, „miként használta kifizetőhelynek az EVAT-ot Oroján Sándor és abból ki és mennyit kapott” a 2022 és 2024 közötti időszakban.
