Knezsik István lett az Egri Bikavér Nagykövete

Az Egri Bikavér Ünnepi Napok megnyitó rendezvényén Knezsik Istvánt választották meg az Egri Bikavér Nagykövetének azzal a céllal, hogy közösségi munkájával és befolyásával segítse a bikavér hazai és külföldi népszerűsítését, valamint hozzájáruljon a régió fejlődéséhez.

A címet annak ítélik oda, aki kiemelkedő szerepet vállal az Egri Bikavér márka erősítésében és a borvidék ismertségének növelésében.

Knezsik István a cím átvételekor elmondott beszédében méltatta Eger szépségét és az egri vár jelentőségét. Személyes kötődését is kifejezte az ikonikus borhoz:

„Az Egri Bikavér fiatalkorunk legszebb, legfinomabb itala. Azt szeretném, ha az élet úgy hozná, minden csapból Egri Bikavér folyjon és minden kerítés kolbászból legyen” – fogalmazott, utalva arra a tényre, hogy korábban már a Csabai Kolbász Nagykövetévé is megválasztották.

A nagykövet korábban is aktív résztvevője volt az egri közéletnek. Bódi Zsolt egri önkormányzati képviselő és Tarsoly József hegybíró meghívására több alkalommal megfordult Egerben, és az Egri Borszalon díszvendégeként is szerepelt.

Tarsoly József hegybíró méltatásában kiemelte:
„István maga is egy hungarikum, hiszen a járműipartól az oktatáson át a gasztronómiáig kevesen tettek annyit hazájuk értékeinek megőrzéséért és népszerűsítéséért, mint ő, ezzel példát mutatva arra, miként lehet és kell önzetlenül, szenvedéllyel szolgálni Magyarországot.”

A hegybíró szerint Knezsik István megválasztása bölcs és komoly reményekre okot adó döntés, mivel általa itthon és külföldön is olyan szereplőkhöz jut majd el az egri bor jó híre, akik sokat tehetnek annak jövőbeli sikeréért.

Knezsik István eddigi munkássága során már bizonyította elkötelezettségét Eger és Heves vármegye iránt: nevéhez fűződik a Harley-Davidson Open Road Tour Egerbe hozatala, elévülhetetlen érdemei vannak a Tisza-tó gasztronómiájának népszerűsítésében, valamint a hétszeres Európa-bajnok autóversenyző, Kiss Norbi kápolnai Macskaárvaházának és közösségi erdejének fejlesztésében is. Új címével a Bikavér népszerűsítését is felveszi nemes küldetései közé.

Scroll to Top