Újabb részletek láttak napvilágot a 2019-es egri önkormányzati választások egyik legvitatottabb eseménye, a választás rendje elleni bűncselekmény miatt elítélt Bódás Bianka ügyében. Egy bennfentes információkat közlő blog, a mifolyikitthevesben megnevezte azokat a politikusokat, akik a gyanú szerint a háttérben irányították a kamujelölt kampányát.
Bódás Bianka neve 2019-ben bukkant fel az egri közéletben: a „zöld baloldali” retorikával kampányoló jelölt célja láthatóan az volt, hogy megossza az akkori Fidesz-ellenes ellenzéki szavazótábort. Az ügy végül bírósági szakaszba került, miután Mirkóczki Ádám feljelentést tett ajánlások hamisítása miatt.
A bíróság megállapította, hogy Bódás ajánlóívén olyan aláírások szerepeltek, akiktől valójában nem kapott ajánlást. Az Egri Törvényszék szerint Bódás legalább 49 ajánlás esetén megszegte a jelölési eljárás szabályát és úgy gyűjtött aláírást.
Bódást 2022-ben jogerősen két évre felfüggesztve másfél év börtönbüntetésre ítélték, ám a büntetőeljárás során a nyomozóhatóság nem tudta feltárni, kik álltak a politikai akció hátterében.
Felszólítás az igazság feltárására
A mifolyikitthevesben blog most megtörte a csendet és három nevet dobott be a köztudatba, akiket a 2019-es „kamujelölt-projekt” szervezőinek és felbújtóinak tartanak: a néhai Schmuck Andort, valamint Oroján Sándort és Nyitrai Zsoltot.
A blog szerzői határozottan felszólították Bódás Biankát, hogy ne hallgasson tovább, és utólag tárja fel a történtek részleteit. Álláspontjuk szerint a valódi felelősség nem őt, hanem azokat terheli, akik a kampányt megszervezték. A bejegyzés készítői nyomatékosították: amennyiben a volt jelölt nem hajlandó rendőrségi vallomást tenni, úgy ők maguk állnak elő az általuk birtokolt bizonyítékokkal.
Mirkóczki Ádám: A valódi felelősök még szabadlábon
Az ügy kapcsán megkerestük Mirkóczki Ádámot is. A volt egri polgármester nem kívánt részletekbe bocsátkozni, de elismerte, hogy hivatali ideje alatt több korrupciógyanús ügyben – köztük a Bódás-ügyben és a nagy felháborodást kiváltó „kanapélopási ügyben” – is igyekezett bizonyítékokkal segíteni a hatóságok munkáját.
Mirkóczki leszögezte: ő maga is úgy látja, hogy a Bódás-ügyből mindeddig hiányoztak a szervezők és a felbújtók. Kifejezte reményét, hogy a jövőben fény derül a „kamujelölt szisztéma” működtetőinek kilétére is és ők is elnyerik méltó büntetésüket.
Tények és összefüggések a háttérben
A blog által megnevezett érintettek kapcsán több dokumentálható tény is alátámasztja a lehetséges összefüggéseket:
- Schmuck Andor: Bódás Bianka a néhai politikus által vezetett Magyar Szociáldemokrata Párt szóvivője volt, és korábban maga sem tagadta szoros kapcsolatát Schmuckkal.
- Politikai érdek: Oroján Sándornak és Nyitrai Zsoltnak a korabeli viszonyok között egyértelműen érdekében állhatott az ellenzéki összefogás és Mirkóczki Ádám kampányának gyengítése egy látszólag baloldali, de valójában megosztó jelölt indításával.
- Médiatámogatás: Az akkori Oroján Sándor által felügyelt Fidesz-közeli médiában Bódás kampánya kiemelt figyelmet kapott. Több korabeli egri újságíró és szerkesztő is megerősítette háttérbeszélgetéseink során, hogy Oroján a választási kampány alatt több alkalommal is személyesen lépett fel annak érdekében, hogy a kamujelölt minél nagyobb teret kapjon a nyilvánosságban.
Az Egri Ügyek számolt be arról, hogy Mirkóczki Ádám választási győzelmét követően az egri városházán Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő aláírásgyűjtő íveinek fénymásolatait és egy teljesen kidolgozott, egri választópolgárokat név szerint felsoroló Kubatov-listát találtak. Az ügy miatt Mirkóczki Ádám polgármester a közgyűlésen választási csalással vádolta meg és lemondásra szólította fel a helyi Fidesz képviselőit. Oroján Sándor beperelte Mirkóczki Ádámot, mert sértve érezte a becsületét és a jó hírnevét, viszont a bíróság jogerősen is kimondta: választási csalónak nevezhető Oroján Sándor.