DK: Rák Sándorné ne képviselhesse Egert a Vatikánban, lemondását követelik

Facebook
Reddit
WhatsApp
Email

Eger – A Demokratikus Koalíció (DK) egri választókerületi szervezete péntek délelőtt 10 órakor sajtótájékoztatót tartott, amelynek középpontjában a Rák Sándorné, fideszes önkormányzati képviselő körül kirobbant botrány állt.

Balla Péter (DK) választókerületi elnök és Halmai Sándorné választókerületi elnökségi tag - Fotó: Úri Viktor (Haber Eger)

Balla Péter választókerületi elnök elmondta, hogy a sajtótájékoztatóra kiküldte a meghívókat, de a sajtó képviselői a Haber Eger kivételével nem jelentek meg. Szerinte ez a „Habisi éra” visszatérését jelenti, és megpróbálják elhallgattatni az ellenzéki pártot.

Balla Péter bejelentette, hogy nyílt levélben fordulnak Vágner Ákos polgármesterhez, amelyben elvárják tőle, hogy ne csak határolódjon el Rák Sándorné kijelentéseitől, hanem szólítsa fel a lemondásra is.

Hozzátette: ha Rák Sándorné nem érzi magát felelősnek, mondjon le, és induljon újra a mandátumáért, mérettesse meg újra magát. Azt is kiemelte, információi szerint az Egri Szent Lajos Plébánia a Vatikánba készül, és vinni szeretnék Rák Sándornét. Arra kérte a plébánost, hogy ne engedje, hogy egy „nyíltan náci eszmékkel szimpatizáló” személy látogasson Rómába. Az elnök hangsúlyozta, maga is katolikus, és ez sérti a hitét.

Balla hozzátette, hogy történészként felajánlja, ingyenes korrepetálást biztosít a fideszes önkormányzati képviselőnek a zsidókérdés kapcsán.

A sajtótájékoztatón Balla Péter tájékoztatta a megjelenteket, hogy különböző ellenzéki pártok és azok vezetői már most „osztogatják”, ki induljon a kettes körzetben, ki nyíltan, ki a háttérben. Szerinte ez felháborító, és a politikai szereplők az ellenzéki térfélen inkább fejezzék ki szolidaritásukat Dobrev Klára és a DK közössége felé. Máskülönben felháborító, hogy vannak emberek, akik egy ilyen esetet önös célokra használnak.

Halmai Sándorné, a DK választókerületi elnökségi tagja, korábbi ellenzéki képviselőjelölt, Rák Sándorné korábbi ellenfele szerint „nagyon szomorú”, hogy a pedagógus végzettségű fideszes politikus így nyilatkozott meg. Szerinte „végtelenül elkeserítő”, hogy valakit származása vagy ősei alapján akarnak megítélni, miközben a gyűlölet magvát már korábban elhintették Egerben. Megszólította korábbi ellenfelét, és arra kérte, „nézzen magában, és hallgasson a lelkiismeretére, embereket ne politikai véleményük alapján ítéljen meg”. Azt is hozzátette, ő most „bevés Rák Sándornénak egy elégtelent”.

A DK további akciókat helyezett kilátásba, amennyiben Rák Sándorné nem mond le.

Scroll to Top