Eger zöldfelületeinek védelme és a lakosság biztonsága egyaránt kiemelt szempont az önkormányzat számára. Vágner Ákos polgármester részletesen ismertette a közterületi fák helyzetét, a szakértői vizsgálatok menetét, valamint a fakivágásokkal és a pótlásokkal kapcsolatos elveket.
Eger közterületein nagyságrendileg 27 ezer fa található. Az elmúlt években ezek állapotának felmérésében és az ápolásában jelentős lemaradás gyűlt össze, amit a városvezetés 2024 ősze óta következetesen igyekszik behozni.
„Alapvető elvünk, hogy „csak úgy” nem vágunk ki egyetlen fát sem. Ahol lehetséges, a növényeket meg kell menteni, és szakszerű ápolással, metszéssel, illetve statikai beavatkozásokkal hosszú távon meg kell őrizni” – emelte ki a polgármester.
A problémásnak minősített egyedek sorsáról minden esetben alapos, műszeres vizsgálat dönt. Legutóbb tíz kijelölt fa átvizsgálását végezte el Donáczi Szilárd favizsgáló és faápoló szakmérnök, aki a Magyar Faápolók Egyesülete által minősített szakember.
A vizsgálat mérlege: hét fa menthető, három veszélyes
A július 23-án elvégzett szakmai felmérés eredményei világos iránymutatást adtak: a tíz vizsgált fából hét megfelelő gondozással még hosszú ideig megőrizhető, három esetben azonban a súlyos statikai problémák miatt a kivágás az egyetlen biztonságos megoldás.
A hét megtartható fa esetében a szakvélemény különböző ápolási módokat javasol – például szárazoló metszést, korona-könnyítést vagy odúkezelést.
A példaként kiemelt egyedek állapota az alábbi:
- Berva lakótelep, játszótér:
A megvizsgált japánakác stabil, jó állapotú, további beavatkozást nem igényel. - Kodály Zoltán utca 18. előtt:
A jegenyenyár szintén megfelelő állapotú, és helyes metszéssel hosszú távon fenntartható. - Ady Endre utca 23.:
A hársfa esetében a szakember csupán minimális korona-könnyítést javasolt; mivel a törzsben méhek is laknak, kiemelt cél a fa megóvása.
A balesetveszély miatt elkerülhetetlen kivágások:
- Kodály Zoltán utca 18. mögött:
A nagylevelű hárs gyökérzete és gyökérnyaka erősen elkorhadt, a tartógyökerek nagy része megsemmisült, így a fa bármikor kidőlhet. - Rózsa Károly utca 21.:
A növény gyökérzete, gyökérnyaka és törzse is elkorhadt, a statikailag húzott oldal teljesen legyengült. Egy erősebb szélviharban könnyen kitörhet, ezért mielőbbi eltávolítása indokolt. - Érsekkert (a játszótér és a nyilvános WC között):
A fa csaknem teljesen kiszáradt, tartószerkezetei súlyosan korhadtak, a gyökérzetet pedig gombafertőzés károsította. A szakvélemény alapján a kidőlése már csak idő kérdése.
Személyes elkötelezettség
Vágner Ákos polgármester személyes indíttatását is szóba hozta:
„Gazdasági agrármérnökként, és egy erdészetvezető fiaként számomra a fák nem pusztán díszei a városnak. Tudom, mennyi idő kell egy-egy fa felneveléséhez, és azt is, hogy – ahogy Fekete István fogalmaz – meg kell tanulnunk tisztelni a természet ezen csendes, türelmes szereplőit. Éppen ezért fáj, ha egy fát ki kell vágni, de a lakók és a területhasználók biztonsága mindennél fontosabb.”
A városvezető hozzátette: ahol fát kell kivágni, ott igyekeznek gondoskodni annak pótlásáról is.
Lakossági felhívás
Az polgármester kéri a lakosságot, hogy amennyiben a városban betegnek, sérültnek vagy veszélyesnek tűnő fát látnak, jelezzék azt a Városüzemeltetési Irodának a varosuzemeltetesiiroda@ph.eger.hu e-mail címen.