Az Egri Közgyűlés újabb 8 millió forint támogatást szavazott meg az Állatokat Védjük Együtt Alapítványnak

A csütörtöki közgyűlésen megszavazták, hogy további 8 millió forint működési támogatásban részesíti a város az Állatokat Védjük Együtt Alapítványt. Ezzel a korábban már megítélt 3 millió forinton felül, összesen 11 millió forinttal segíti a város az alapítvány munkáját.

Társy Diána az egri Állatokat Védjük Együtt Alapítvány vezetője

A támogatás célja, hogy biztosítsák a szervezet egész éves működését. Az alapítvány kiemelt feladatot lát el a város életében, többek között számos elhagyott kutya és macska mentésével, gondozásával, ivartalanításával és gazdához juttatásával foglalkoznak. Emellett ők látják el az önkormányzat kötelező feladatát is, az ebrendészeti munkákat.

Oroján Sándor egykori Fideszes frakcióvezető választási kampányához is asszisztált Társy Diána a menhellyel.

Gömöri László, Eger alpolgármestere hangsúlyozta, hogy az önkormányzat elkötelezett az állatvédelem iránt. „Nagy szükség van az alapítvány munkájára, és a nehéz költségvetési helyzet ellenére végre sikerült biztosítanunk a teljes éves működésüket” – fogalmazott az alpolgármester. Hozzátette, hogy a város a jövőben is mindent megtesz, hogy az alapítvány megfelelő körülmények között végezhesse a munkáját.

Scroll to Top