Domán Dániel valótlan sejtetésekkel az EVAT Zrt. egyik munkatársát vette célba

Facebook
Reddit
WhatsApp
Email

Eger közélete újabb mélypontra süllyedt: Domán Dániel önkormányzati képviselő zavaros sejtetésekkel támadta meg Hajnády Kristófot az EVAT Zrt. munkatársát, aki pontról pontra cáfolta a vádakat. Hajnády a képviselő hitelességét is alapjaiban kérdőjelezte meg, amikor felelevenítette: Domán korábban személyesen nála lobbizott és házalt különböző igazgatói székekért.

Hajnády Kristóf az EVAT Zrt. igazgatási és projekt koordinátora

Domán Dániel közösségi oldalán közzétett írása első ránézésre az átláthatóságról szól, ám a sorok között olvasva gyorsan kiderül, hogy a képviselő célkeresztjében valójában nem a rendszer, hanem egy konkrét személy áll. Domán „szürke zónákat” és „kérdéses pénzköltéseket” emlegetve próbálta meg összemosni egy informatikai cég megbízását Hajnády Kristóf Endre személyével, akit – bizonyítékok híján – csupán sejtetésekkel igyekezett politikai propagandistaként beállítani.

Hajnády Kristóf: „Ez gyávaság, Dani!”

A megtámadott EVAT-munkatárs nem maradt adósa a képviselőnek. Hajnády Kristóf Endre válaszában rámutatott: Domán hadjárata nem a közpénzek védelméről, hanem a felelősség nélküli vádaskodásról szól. Hajnády szerint az olyan fordulatok, mint a „felveti a kérdést” vagy az „összefüggésbe hozható”, csupán gyáva politikai eszközök a felelősségre vonás elkerülésére.

„Hosszú, sok mindent állítani látszó szöveget írtál, csak éppen egyetlen ponton sem sikerült túllépned az olcsó sejtetések szintjét. […] Ezek politikai eszközök. Olyan eszközök, amelyekkel úgy lehet vádakat megfogalmazni másokkal szemben, hogy közben nem kell felelősséget vállalnod az állításaidért. Ez gyávaság, Dani.” – fogalmazott Hajnády.

Tanácsadói munka a „sofőrvádak” ellenében

Hajnády részletesen kitért szakmai múltjára, amelyet Domán megpróbált lejárató kontextusba helyezni.

Hajnády emlékeztetett, hogy 2016 óta dolgozik a politikában. 2016 és 2020 között Mirkóczki Ádám sajtósaként és kampányfőnökeként tevékenykedett, később pedig Jakab Péter és a Jobbik jelöltjei mellett volt képviselőjelölti mentor.

Határozottan visszautasította azt a vádaskodást, miszerint Jakab Péter sofőrje lett volna. Kiemelte az ellentmondást: Domán úgy használja ellene a bulvármédia legalacsonyabb szintű „náci sofőröző” narratíváját, hogy közben minden más megszólalásában éppen ezt a típusú propagandát ítéli el.

Ugyanakkor Hajnády éles kontrasztba állította saját következetességét Domán csapongó politikai életútjával. Rámutatott, hogy míg ő munkát végzett, addig Domán annyi különböző politikai szereplő és formáció környezetében fordult már meg, hogy azt követni is nehéz. Hajnády szerint a képviselő eddigi pályafutása során annyi „konstellációt” és oldalt járt meg, hogy hiteltelen tőle bárki mást a „politikai mozgásai” miatt bírálni.

Amikor Domán igazgatói székekért lobbizott

Hajnády bejegyzésének legsúlyosabb állítása Domán Dániel hitelességét kérdőjelezi meg. Hajnády felelevenítette a 2019-es önkormányzati választások utáni heteket, amikor ő maga – mint az akkori győztes oldal kulcsembere – jelentős befolyással bírt a személyi döntésekre.

Hajnády állítása szerint Domán ekkor a polgármesteri titkárság egyik hölgytagjának közvetítésével kért tőle találkozót a Kepes Intézet kávézójába. A találkozón a mostanság „független és kritikus” Domán Dániel azért lobbizott izomból Hajnádynál, hogy nevezzék ki a Média Eger Kft. vagy az Agria Film Kft. ügyvezető igazgatójának. Hajnády elárulta: akkor még támogatta is Dománt és tehetségesnek nevezte Mirkóczki Ádám előtt, ám végül az akkori polgármester pályáztatás nélkül, saját hatáskörben nevezett ki másokat. Hajnády szerint Domán mostani gyűlölete és hadjárata ebből a meghiúsult karriertervből és sértődöttségből táplálkozik.

Az EVAT-szerepkör és az eltitkolt fizetési adatok

Hajnády tisztázta jelenlegi helyzetét is: az EVAT Zrt.-nél végzettségének megfelelő szakmai munkát végez, projekteket menedzsel és nem tölt be politikai szerepet, nem szerkesztője semmilyen hírportálnak.

A válaszban Hajnády egy rendkívül fontos tényre is rávilágított: Domán Dániel közérdekű adatigényléssel már hónapokkal ezelőtt kikérte és meg is kapta Hajnády munkaszerződését. Hajnády felháborítónak tartja, hogy a képviselő a szerződés birtokában is „közpénzpazarlást” sugall, miközben pontosan tudja az összegeket, mégsem meri azokat nyilvánosságra hozni, mert azok cáfolnák az általa festett hamis képet.

„Kérlek, hozd nyilvánosságra, hogy mennyit keresek! Menni fog az! Vagy ehhez is gyáva vagy?” – tette fel a kérdést Hajnády.

Identitás és utcai inzultusok

Hajnády Kristóf Endre válasza végén a személyes támadások és a gyűlöletkeltés veszélyeire is kitért. Állítása szerint a kifejezetten ellene irányuló támadások száma azóta nőtt meg drasztikusan, amióta nyíltan vállalja identitását. Megemlítette, hogy Domán szimpatizánsai – akiket a képviselő „lelkülete” sodort ebbe az irányba – a nyílt utcán inzultálták és homofób megjegyzésekkel illették őt.

Hajnády szerint Domán csupán politikai eszköznek és támadási felületnek használja őt a városvezetés elleni harcában, ami szerinte „rendkívül aljas” magatartás. Zárásként hangsúlyozta: a különbség köztük az, hogy ő vállalja önmagát, elvei és barátai vannak, míg Dománnak csak a lájkok és a sejtetések maradtak. Hajnády azt tanácsolta a képviselőnek, hogy békéljen meg önmagával, mert ez a hadjárat nem róla, hanem Domán belső békétlenségéről szól.

Scroll to Top