Egri játszóterek biztonsága: Molnár Tibor fellép a hajléktalanok ellen

Molnár Tibor, egri önkormányzati képviselő és a Felsővárosi Polgárőrség parancsnoka, egy friss bejegyzésében hívta fel a figyelmet a város játszóterein kialakult aggasztó helyzetre. A képviselőhöz az elmúlt hetekben több szülő is panasszal fordult, miszerint a játszóterek környékén hajléktalanok tartózkodnak, olykor még a játékszereken is alszanak, és koszos holmikat hagynak maguk után.

A Felsővárosi Polgárőrség éjszakai szolgálat közben. Forrás: Facebook

Molnár Tibor hangsúlyozta, hogy ez a jelenség komoly egészségügyi kockázatot jelent a kisgyermekek számára, és egyúttal elfogadhatatlannak, sőt felháborítónak nevezte a kialakult állapotot. „Nem hagyhatjuk, hogy a gyermekeink számára fenntartott közösségi terek ilyen állapotba kerüljenek!” – fogalmazott bejegyzésében.

A képviselő a probléma mielőbbi orvoslása érdekében azonnal jelezte az aggodalmait a közterület-felügyelet és a polgárőrség felé. Mint azt Molnár Tibor kiemelte, mindkét szervezet kiemelten ellenőrzi mostantól a játszótereket és azok környékét, azzal a céllal, hogy „visszaállítsák a rendet és a biztonságot”.

A képviselő egyúttal megköszönte az eddigi szülői jelzéseket, hangsúlyozva, hogy csak közösen tehetünk azért, hogy Eger tiszta, rendezett és biztonságos város maradjon, különösen a legkisebbek számára. 

Scroll to Top