Ütemterv szerint haladnak a 25-ös főút átkelési szakaszának, valamint a Noszvaj és Egerszalók irányába vezető utaknak a rekonstrukciós munkálatai. Az egri önkormányzat legfrissebb tájékoztatása szerint a közlekedőknek a következő hetekben több helyszínen is változó forgalmi renddel és újabb aszfaltozási fázisokkal kell számolniuk, ugyanakkor a húsvéti hosszú hétvégén fellélegezhet a város forgalma.
FELNÉMET
(a vasúti átjárótól a felsőtárkányi elágazásig)
Ezen a szakaszon minden szegély megépült, így szerdán megkezdődött az aszfalt kötőréteg építése, melyet csütörtök estig befejeztek a szakemberek.
- Húsvéti forgalmi rend: Nagypéntektől Húsvéthétfőig (április 3-6.) a munkálatok szünetelnek. Nem lesz sávszűkítés, és a jelzőlámpás irányítást is megszüntetik, így a forgalom mindkét irányban haladhat sebességkorlátozás mellett.
- Folytatás az ünnepek után: Április 7-én, kedden újra visszaépítik a tereléseket. A sávlezárás miatt jelzőlámpás – a terheltebb időszakokban pedig jelzőőrös – irányítás lép életbe, majd április 8-án, szerdán kezdődik meg a felnémeti szakaszon a végső aszfaltozás, a munkálatok ezen részével várhatóan péntek estére végeznek.
Megállási tilalom az Egri úton
2026. április 9-től (csütörtök) a forgalom zavartalanabb haladása érdekében kibővítik a korlátozásokat. A Tesco/Obi és a felsőtárkányi csomópont közötti területen a kivitelező ideiglenesen megszünteti a parkolási lehetőséget az Egri út mindkét oldalán a külső sávokban.
- Az érintett ingatlanok tulajdonosait előzetesen értesítik.
- Az önkormányzat kéri a lakókat, hogy saját udvarukra álljanak be.
- Akinek ez nem megoldható, annak a Liliom utcai parkolóban biztosítanak alternatív helyet a megállási tilalom ideje alatt.
TESCO/OBI KÖRNYÉKE
(Cifrakapu utca – csomópont)
Folytatódik a szegélyépítés és a csapadékvíz-elvezetés korszerűsítése. E hét csütörtökre elkészültek a bazaltbeton buszöblök.
A buszok ideiglenesen nem állnak meg a Nagylapos megállóban, helyette a Felnémet, Egri út megállóhely használható.
OLASZ UTCA – EGER-PATAK HÍD SZAKASZA
A híd bontási munkálatai és a kapcsolódó szegélymunkák teljes egészében befejeződtek.
- A következő hetek feladatai: Megtörténik a híd komplex felújítása a szigeteléssel együtt, valamint előkészítik a buszöblök rekonstrukcióját is.
- Tömegközlekedés: A sávlezárások miatt Szarvaskő irányában kimarad a Kővágó tér megálló. Az utasok a Szarvaskő felé vezető oldalon a Garzonház megállót vehetik igénybe.
KISASSZONY TEMETŐ ÉS A 24-25-ÖS FŐUTAK CSOMÓPONTJA
A város egyik legforgalmasabb pontján tovább zajlanak a bontási munkálatok, melyet a szegélyek építése és a csapadékvíz-elvezetők kialakítása követ.
- Forgalomirányítás: A forgalomterelés folyamatos, a közlekedőket kérik, hogy kövessék az irányadó táblákat.
- Tömegközlekedés: A Kisasszony temető megálló kimarad, helyette a Bartakovics úton kijelölt ideiglenes megállóhelyet lehet használni.
EGERSZALÓK IRÁNYÁBAN
(Szalóki út)
A munkálatokat ezen a részen ideiglenesen a Heves Megyei Vízmű szakemberei veszik át április 17-ig, az ivóvízhálózat szükséges rekonstrukciója miatt.
- Várható kellemetlenségek: Az útburkolat és a kapubejárók felbontása miatt a környéken időszakos vízhiány és nyomáscsökkenés várható.
- Közlekedés: A munkavégzés félpályás forgalomkorlátozás és jelzőlámpás irányítás mellett zajlik.
NOSZVAJ FELÉ
(Vécseyvölgy, Tetemvár utca)
A Malom és a Tetemvár utcákban már készülnek a buszöblök, a Vécseyvölgy utcában pedig a régi aszfalt felmarása után hamarosan indul az aszfaltozás.
- Jövő heti ütemterv: A Tetemvár és Malom utcában táblás terelés mellett kezdődik a szegélyépítés.
- Külterületi szakasz: A Vécseyvölgy utca és a Szőlőcskei elágazás (buszmegálló) között megkezdődött az útalap megerősítése remixálással (a meglévő burkolat felmarása, darálása, cement hozzáadása és visszatöltése). Erre a szakaszra később két új aszfaltréteg kerül. Ezzel párhuzamosan ároktisztítás, szegélyjavítás és több rövidebb részen teljes pályaszerkezet-csere zajlik.
- Forgalomirányítás: Szakaszosan félpályás korlátozásokra kell számítani, részben kézi, részben ideiglenes jelzőlámpás irányítás mellett.