Életének 69. évében elhunyt Tamás Ferenc, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium egykori magyartanára. A szomorú hírről az intézmény közösségi oldalán számolt be.
Tamás Ferenc pályafutásának utolsó két évtizedét a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban töltötte, ahol generációk tanítója és osztályfőnöke volt. A tanítás mellett aktívan részt vett a zebegényi művészeti tábor szervezésében és a ’80-as években az iskolai színjátszó csoportot is vezette.
Az iskola megrendülten búcsúzott a tanártól, akit nemcsak kiváló pedagógusként, de sokoldalú irodalmárként is tiszteltek. A közleményben kiemelték, hogy Tamás Ferenc szakmai munkássága a tanításon túl is kiemelkedő volt: tanártovábbképzéseket tartott, tanulmányokat és tankönyvet írt, és verseit neves irodalmi folyóiratok, mint a Jelenkor is publikálták.
A gimnázium a közösségi oldalán egy Kosztolányi-idézettel tisztelgett Tamás Ferenc emléke előtt: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” Ezzel is hangsúlyozva azt a rendkívüli sokszínűséget, amely a tanár személyiségét jellemezte – benne volt az elhivatott nevelő, a karakán polgár, a nagy műveltségű irodalmár és a művész-tanár is.
Tamás Ferenctől tanítványai, kollégái és barátai búcsúznak.
