Lezárult a Vágner Ákos polgármester által megrendelt átfogó átvilágítás Eger három kulcsfontosságú önkormányzati cégénél, az EVAT Zrt.-nél, az Eger Termál Kft.-nél és a Városgondozás Eger Kft.-nél. A vizsgálat a 2023 elejétől 2024 októberéig tartó időszakot fedte le, és a városvezetés szerint feltárta a cégek és az önkormányzat korábbi, „napi szintű belháborúját”.
A városvezetés kiemelt szempontja az átláthatóság, ezért az átvilágítást nem külső, drága tanácsadókra bízták, hanem saját szervezeti egységekre, amivel a polgármester szerint „több millió forintot takarítottak meg a városnak.” Vágner Ákos a Facebook-oldalán is közzétette a vizsgálat legfontosabb megállapításait.
A jelentés legfőbb megállapításai
Az átvilágítás a városvezetés szerint megerősítette azt, amire már korábban is igyekeztek felhívni a figyelmet: az elmúlt években az önkormányzati cégek és a város politikai vezetése közötti konfliktusok lassították a működést. A polgármester szerint ez a korszak tavaly októberben lezárult, és „a széthúzás és a politikai harc helyett ma már a munka és a város fejlődése van a középpontban.”
A jelentés szerint a vizsgálat rávilágított a cégek belső szabályzatainak elavultságára, a beszerzési eljárások átláthatatlanságára, valamint a döntések nem megfelelő dokumentálására is.
Az Eger Termál Kft. esetében a jelentés szerint indokolt volt a korábbi ügyvezetés lecserélése.
Az EVAT Zrt.-nél megerősítést nyert, hogy az igazgatóság és a vezérigazgató munkájának párhuzamossága kockázatot jelentett, ezért az egyszemélyi vezetés bevezetése helyes döntés volt.
Cél a stabilitás és a hatékonyság
A polgármester hangsúlyozta, hogy a cél nem a hibák keresése, hanem a tanulságok levonása és a működés biztonságosabbá, átláthatóbbá tétele volt. Az átvilágítás eredményeit a csütörtöki közgyűlés tárgyalja, amelynek alapján a testület várhatóan egy intézkedési tervet is elfogad. Ez a terv meghatározza majd a szabályzatok frissítését, a beszerzési rend felülvizsgálatát és a belső ellenőrzések megerősítését.
Vágner Ákos a város honlapján közzétett tájékoztatóban elmondta, hogy a professzionális, menedzser szemléletű átszervezés „hosszú évek óta indokolt volt.” Hozzátette, a lépések már rövid távon is kézzelfogható eredményeket hoznak majd a város számára.
