A városvezetés kiemelt figyelmet fordít Eger közbiztonságára, különösen a nyári idegenforgalmi szezonban. Ennek jegyében június 1. és augusztus 31. között fokozott rendőri és közterület-felügyeleti jelenlétre számíthatnak az egriek és a városba látogató turisták a belvárosban.
Vágner Ákos, Eger polgármestere közösségi oldalán jelentette be az intézkedést, hangsúlyozva, hogy a cél a helyi lakosok és a vendégek biztonságérzetének növelése. „Rend a lelke mindennek, ezért a rendőrség és a közterület-felügyelet kollégái fokozott szolgálatot látnak el a belvárosban június 1. és augusztus 31. között” – írta a polgármester. Hozzátette, hogy „az a célunk, hogy az egriek, s persze a nyári idegenforgalmi szezonban ide látogató turisták még nagyobb biztonságban érezhessék magukat.”
A kezdeményezés célja a bűnmegelőzés és a közrend fenntartása, hozzájárulva ezzel egy kellemesebb és biztonságosabb városképhez a nyári hónapokban. Vágner Ákos köszönetet mondott a rendőrség és a közterület-felügyelet munkatársainak az áldozatos munkájukért.
Bódi Zsolt Felnémet képviselője nem rég Városrendészet felállítását sürgette, mivel a tömegközlekedési eszközökön, parkokban és játszótereken tapasztalható rongálások és zaklatások tarthatatlan helyzetet teremtenek.
