Huszti Péter: „Politikai alapon diszkrimináltak a közmédia élő adásából” – A Média Eger Kft. szerint nem így volt.

Facebook
Reddit
WhatsApp
Email

Súlyos vádakkal illette a közmédia helyi tudósítását Huszti Péter. Az egri önkormányzati képviselő beszámolója szerint a múlt hétvégi jótékonysági eseményen, amelynek ő volt a főszervezője, az M1 stábja politikai hovatartozása miatt akadályozta meg, hogy megszólaljon az élő bejelentkezésben.

Huszti Péter élesen bírálta a helyi média működési mechanizmusait. A Civil Közéleti Egyesület (CKE) önkormányzati képviselője szerint a politikai térkép átalakulása ellenére a helyi volt-kormánypárti körök és a hozzájuk hű médiumok továbbra is a korábbi, cenzúrázó sémákat alkalmazzák, ahol a pártpolitikai szempontok felülírják a közszolgálatiságot.

Akadályoztatott főszervező

A konfliktus egy múlt hétvégén tartott egri jótékonysági rendezvényen történt, amelyről az M1 televízió stábja élőben kívánt bejelentkezni. Huszti Péter, az esemény főszervezője szerint a helyi tudósító, Dorkó Zsuzsanna a bejelentkezés előtt határozottan megtiltotta, hogy ő megszólaljon az adásban.

A politikus az eljárást „durva diszkriminációnak” nevezte. Kiemelte: egy jótékonysági esemény elsősorban a közösségről és a segítségnyújtásról szól, ezért szerinte elfogadhatatlan, hogy a riporter politikai alapon bojkottálja a főszervezőt. Huszti hangsúlyozta: azzal, hogy a stáb a képviselői státusz miatt zárta ki őt a nyilatkozattételből, valójában a nemes célt és az egrieket érő közösségi élményt rövidítették meg a párthűség jegyében.

„Szánalmas kapuőr-politika”

A CKE képviselője szerint ez a fajta elhallgattatás a „bukott rendszer” öröksége, és élesen bírálta, hogy a közpénzből működő média munkatársai továbbra is a régi reflexek alapján szelektálnak a közéleti szereplők között. Huszti a jelenséget „szánalmas kapuőr-politikának” minősítette, amely szerinte nem tartható állapot a választások utáni új közéleti környezetben.

Felhívás az új országgyűlési képviselőhöz

A történtek kapcsán Huszti Péter nyílt felhívást intézett dr. Bódis Péterhez, Eger újonnan megválasztott országgyűlési képviselőjéhez. A politikus azt kérte a képviselőtől, hogy lépjen fel a helyi hatalmi visszaélésekkel szemben, és ne hagyja, hogy a nyilvánosságot továbbra is cenzúrával próbálják mérgezni.

„Képviselő úr, az egriek változást akartak: ne hagyjuk, hogy a helyi nyilvánosságot továbbra is a bukott rendszer cenzorai mérgezzék!” – fogalmazott Huszti Péter.

A Média Eger Kft. reakciója

A vádakra a Média Eger Kft. hivatalos közleményben reagált, amelyben határozottan visszautasították a cenzúrára vonatkozó állításokat. A társaság hangsúlyozta, hogy az MTVA helyi tudósításáért felelős cégként szerződéses kötelezettségük a közmédia belső szabályzatának betartása.

„Tudósítóink, jelen esetben a megnevezett kollégánk nem saját hatáskörben járt el, hanem az MTVA belső szabályzatának és kérésének megfelelően. Eszerint aktív politikai szereplőket rendezvények élő tudósításánál nem szólaltatnak meg, átadva ezzel a programok hangulatát, megőrizve annak pártatlanságát a néző számára” – olvasható a közleményben.

A cég kiemelte, hogy tudósítójuk évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik és a vállalat tevékenységével folyamatosan Eger város hírnevét és turizmusát segíti. Emellett emlékeztettek arra, hogy a Média Eger Kft. saját erőforrásaival jelentős mértékben támogatta Huszti Péterék rendezvényét is: stúdióbeszélgetést, kedvezményes hirdetési felületeket, valamint térítésmentes logisztikai segítséget (padokat) is biztosítottak számukra.

A közlemény zárásaként a társaság leszögezte: „Cégünk fontosnak tartja a helyi értékeket és annak közvetítését, éppen ezért támogattuk kezdeményezésüket.” Egyúttal megkérték a képviselőt, hogy távolítsa el a posztban szereplő valótlan állításokat, mellyel sérti a riporter és a televízió megítélését.

Huszti Péter válasza: „Személyem a rendezvényen nem képviselői státuszban volt jelen”

A Média Eger Kft. közleményére reagálva Huszti Péter ismételten megszólalt, leszögezve, hogy a szervezet által nyújtott támogatást továbbra is köszöni, ugyanakkor fenntartja korábbi állításait.

„Ahogy azt telefonbeszélgetésünkben is elmondtam, mindazt, amit támogatásként a Média Eger Kft. az Eger a Hobbink rendezvényére segített és biztosított, mint korábban is tettük, úgy most itt a poszt alatt is nagyon köszönjük!” – szögezte le a politikus. Huszti azonban hangsúlyozta, hogy a problémát nem az együttműködés, hanem a konkrét incidens jelentette: „A posztban megnevezett személy, arrogáns, emelt hangú, diszkriminatív megnyilvánulása szerepel, ami a korábbi évek gyakorlata volt, és úgy tűnik, jelenleg is az.”

A képviselő kiemelte, hogy a rendezvényen nem képviselői minőségében, hanem főszervezőként volt jelen, ezért tartja érthetetlennek a riporter eljárását. Huszti éles kritikával illette a médiavállalat által hivatkozott pártatlansági elvet is: „Ha a rendezvény szervezőjeként nyilatkozom az M1-nek, akkor nem adódik át a rendezvény hangulata és nem marad meg a pártatlanság, de ha a városi tévének nyilatkozom, akkor minden rendben?! Magyarul az ország összes területén, ahol van M1-adás, zavaró a jelenlétem, kivéve Egerben, ahol képviselő vagyok, ott nem?”

Végezetül Huszti Péter nyomatékosan kérte a Média Eger Kft.-t, hogy konkrétan részletezzék, állításai közül melyek tekinthetők valótlanoknak.

Scroll to Top