Közel 600 millió forintos támogatásból újulhat meg a Katonai téri piac területe

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata közel 600 millió forint összegű, vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében a belvárosi piactér teljes felújítására. A „Piactér felújítása Egerben” projekt célja a helyi termelők és a fogyasztói közösség erősítése, valamint a piac infrastrukturális és esztétikai minőségének jelentős javítása.

A beruházás célja

A fejlesztés fő célkitűzése a Katona téri piac meglévő kapacitásainak és szolgáltatásainak minőségi emelése, illetve a helyi kistermelők értékesítési lehetőségeinek bővítése. A beruházás révén a piacnak vonzóbbá kell válnia, új termékek és kistermelők megjelenését segítve, ezzel növelve a vásárlók számát és elégedettségét.

A projekt az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. együttműködésével, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

Infrastrukturális fejlesztések

A felújítás során a Katona téri piac területén átfogó fejlesztések valósulnak meg a településképi elvárásoknak megfelelően:

  • Burkolatcsere: Megújulnak a burkolt felületek és térburkolatok, teherforgalomra méretezett közlekedőfelületeket alakítanak ki.

  • Zöldfelületek és fák: Megújulnak a meglévő zöldfelületek, különös gondot fordítva a területen lévő fák gyökérzónájának helyreállítására.

  • Közlekedés és parkolás: Új forgalomszabályozási rendszer, süllyedő oszlopokkal biztosított szabályozott behajtás valósul meg. A piactér közvetlen környezetében új gépjárműparkoló létesül.

  • Közművek és világítás: Felújítják a csapadékvíz-elvezető rendszert. A régi kandeláberek helyét korszerű, energiatakarékos világítótestek veszik át.

  • Akadálymentesítés és utcabútorok: Új lépcső és rámpa épül, az akadálymentesített közlekedési kapcsolatok kialakítása kiemelt szempont. Új, a közterület arculatához illeszkedő utcabútorok és szelektív hulladékgyűjtők kerülnek kihelyezésre.

  • Árusítóhelyek és digitalizáció: A meglévő árusítóasztalokat modern, mobil árusítóasztalok váltják fel. A digitális átállás támogatásaként Wi-Fi hálózatbővítés is megvalósul.

A projekt adatai

  • A kedvezményezett neve: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Konzorciumi partner: EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt.
  • A projekt azonosító száma: TOP_PLUSZ-6.2.1-23-EG1-2025-00002
  • A fejlesztés tárgya: Piactér felújítása Egerben
  • A szerződött támogatás összege: nettó 599 999 932 Ft
  • A támogatási intenzitása: 100%
  • A projekt tervezett befejezési dátuma: 2028.08.31.
Scroll to Top