Megújul az Eged-hegyi kilátó

Facebook
Reddit
WhatsApp
Email

Hosszú évek óta tartó bizonytalanság után végre megkezdődik a Nagy-Eged-hegyi Dobó István-kilátó rekonstrukciója, amelyről csütörtökön tartott közös sajtótájékoztatót Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Erdészeti Zrt. vezérigazgatója, Vágner Ákos, Eger polgármestere és dr. Pajtók Gábor, a térség országgyűlési képviselője. A fejlesztés nem csupán a több mint egy évtizede lezárt építmény helyreállítását célozza, hanem egy átfogó ökoturisztikai program része, amely a hegyet szervesebben kapcsolná be a térség aktív turizmusába.

Kép: Vágner Ákos közösségi oldala

Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Erdészeti Zrt. vezérigazgatója a helyszínen felidézte a kilátó kalandos történetét: az építményt több mint hatvan évvel ezelőtt egy olajfúró toronyból alakították ki társadalmi összefogással. Bár a szerkezetet 1996-ban már életveszélyesnek nyilvánították, kisebb javításokkal egy ideig még használható maradt, ám 2011 óta már egyáltalán nem látogatható. A mostani beruházás során a teljes bontás helyett a szakvélemények alapján a meglévő váz megerősítése mellett döntöttek, ami költséghatékonyabb megoldást tesz lehetővé.

Összefogás a finanszírozás mögött

A projekt teljes költségvetése mintegy 65 millió forint. Ebből 40 millió forintot az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ biztosít, az Egererdő Zrt. által vállalt önrészhez pedig Eger önkormányzata 13 millió forinttal járul hozzá. Vágner Ákos polgármester tájékoztatása szerint a városi támogatás forrása már rendelkezésre áll a költségvetésben, a végleges döntést pedig áprilisban hozza meg a közgyűlés. A polgármester kiemelte, hogy a város egy kapcsolódó TOP Plusz projekt keretében további 40 millió forintot fordít egy Eged-hegyi túraösvény kialakítására, amely fogadóponttal és parkolóval egészíti ki a kilátó rekonstrukcióját.

Korszerű műszaki megoldások

Dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a Nagy-Eged a Bükk nyugati kapujaként a túrázók, terepfutók és siklóernyősök kedvelt célpontja, így a kilátó megújítása alapvető lakossági és idegenforgalmi igényt elégít ki. A műszaki munkálatok során a tartószerkezet tisztításán és korrózióvédelmén túl új gépészeti és villamos rendszereket építenek ki, a látogatók biztonságát védőhálóval és új lépcsőkkel garantálják, a torony földszintjén pedig egy komposzt WC-t is elhelyeznek.
A munkálatok befejezése és az átadás 2027 nyarára várható.

Scroll to Top