A 2024-es önkormányzati választások alkalmával a jelöltek és jelölő szervezetek egy része a pártpolitikától való függetlenségük hangoztatásával próbált meg választást nyerni, egymással versenyezni.
Ilyen volt az egri Fidesz korábbi, megbukott frakcióvezetőjét, Oroján Sándort polgármesterjelöltként indító „Egerért Most Egyesület” vagy a korábbi városvezetés újraválasztásáért kampányoló és őket jelölő „Civil Közéleti Egyesület” – amely egykori Jobbikosokat és egy budapesti MSZP tag jelöltet is indított.
Ami közös bennük, hogy a választásokat megelőzően már mind a pártpolitizálásból való kiábrándultságuknak adtak hangot és a pártpolitikától független, a város érdekeit előtérbe helyező önkormányzati képviseletet ígértek, kihangsúlyozva a pártoskodás és a pártpolitika közre nézve káros és megosztó tulajdonságait.
ÁDÁM ANETT (Egerért Most)
Magyar Péter Tisza párt elnökének legutóbbi egri látogatásán Oroján Sándor 2. egyéni választókerületi önkormányzati képviselőjelöltje, Ádám Anett ,,Tisza Párt” feliratú, szervezői egyenruhában volt felismerhető. Amíg az „Egerért Most” jelöltjeként a pártpolitikából kiábrándult, független, tenni akaró civilként indult a választáson, mostanra egy országos párt aktivistájaként biztosította a pártelnök egri látogatását.
Ádám Anett a választásokat megelőző önkormányzati képviselőjelölti bemutatkozó beszédében az Eger TV-ben arról beszélt, hogy szereti Egert, de az ide látogató turisták előtt szégyelli, hogy egri és ő szégyenkezik a város állapota miatt.
HUSZTI PÉTER (Civil Közéleti Egyesület – CKE)
Huszti Péter a Mirkóczki Ádámot polgármesternek újrajelölő „Civil Közéleti Egyesület” elnöke, aki a 7. egyéni választókörzet önkormányzati képviselőjelöltje volt, végül kompenzációs listáról képviselői mandátumhoz jutott.
A Hír TV stábja vette lencsevégre azt, ahogyan Huszti Péter egri önkormányzati képviselő Magyar Péter mezőkövesdi rendezvényén „Tisza párt” feliratú egyenruhában a saját testével védelmezi a Tisza párt elnökét, akadályozva a sajtó munkatársait abban, hogy kérdéseket tegyenek fel Magyar Péternek.
Az önkormányzati választások idején a „Civil Közéleti Egyesület” és képviselőjelöltjeik következetesen a pártpolitikát és a pártpolitizálást ellenezték, magukat a pártoskodást elutasító, független, civil alternatívaként mutatták be:
Érdekesség még, hogy a „Civil Közéleti Egyesület” bár minden kommunikációjában Egerről beszél, a szervezet székhelye nem Egerben, hanem Ostoroson lelhető fel egy családi házban.
CSILLAG TAMÁS (Egri Vitézlő Oskola Hagyományőrző Egyesület)
Csillag Tamás az Egri Vitézlő Oskola Hagyományőrző Egyesület elnöke ugyan még nem politikai szereplő, de már egy ideje a Tisza párt egyik helyi „Tisza-szigetének” meghatározó vezető-szervezőjeként emlegetik. Magyar Péter országjárásán már több helyszínen is feltűnt a Tisza párt feliratú mellényében, mint Magyar Péter testőre és a rendezvény biztonsági személyzetének tagja.
Az Egri Vitézlő Oskola Hagyományőrző Egyesület a bírósági nyilvántartás szerint „katonai-és kulturális hagyományőrző szervezet”. A magyar jogszabályok kizárják a politikai tevékenységet és szerepvállalást a kulturális egyesületeknél, valamint azok pártpolitikai tevékenységet nem is folytathatnak. Csillag Tamás legalább egy tucat felvételen látható amelyeken hagyományörzői társaságában pártpoltikai állásfoglalással és tevékenységgel felérő módon pózolnak Magyar Péterrel és szerepelnek a Tisza párt rendezvényén a Vitézlő Oskolában is használt jelmezeikben.
A Tisza is úgy árad mint minden folyó, hogy magával hozza a hordalékot.
