Rejtélyes halálesetek Eger környékén: Két holttestet találtak egy napon

Két rejtélyes haláleset borzolja a kedélyeket Eger környékén, miután múlt hét kedden, azaz június 17-én egy női és egy férfi holttestére is rábukkantak.

Az első bejelentés Egerből érkezett, ahol egy ismeretlen nő holttestét fedezték fel. A police.hu tájékoztatása szerint az áldozat 166-170 cm magas volt, piros cipőt, bordó nadrágot és piros kabátot viselt. A holttest bomló állapotban volt a megtalálásakor, ami arra utal, hogy a haláleset már korábban bekövetkezhetett.

Megdöbbentő egybeesés, hogy ugyanazon a napon egy férfi holttestére is rábukkantak Egertől nem messze, az M25-ös főút mentén, Andornaktálya közelében. A HEOL megkeresésére Vámos Boglárka, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette, hogy valóban találtak egy holttestet az említett helyszínen. Hozzátette, hogy a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügy körülményeit.

A rendőrség egyelőre nem hozott nyilvánosságra további részleteket, és nem tudni, van-e bármilyen összefüggés a két eset között. A nyomozás mindkét esetben folyamatban van.

Scroll to Top