Az emlőrák korai felismerésének fontosságára hívták fel a figyelmet ma délután Egerben egy figyelemfelhívó sétával és programokkal, melyek a mellrák elleni küzdelem nemzetközi hónapjához, a „Rózsaszín októberhez” kapcsolódtak.
A program előadásokkal a Vármegyeháza Barkóczy és Eszterházy termeiben kezdődött, majd a résztvevők mozgosító sétára indultak a belvároson keresztül a Dobó térre, ahol további események várták az érdeklődőket.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata köszönetét fejezte ki a rendezvény szervezőjének, a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezetének a kiemelkedő munkáért és elkötelezettségért.
Az önkormányzat arra buzdítja a lakosságot, különösen a hölgyeket, hogy éljenek a szűrési lehetőségekkel, és fordítsanak kiemelt figyelmet egészségük tudatos megőrzésére. A „Rózsaszín Október” célja, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés és a korai diagnózis létfontosságú szerepére a daganatos megbetegedések elleni harcban.
