Török delegáció járt Egerben a gazdasági kapcsolatok erősítése céljából

Török delegáció látogatott el a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarába, hogy megerősítsék a török-magyar gazdasági kapcsolatokat, valamint feltárják a befektetési, üzleti és együttműködési lehetőségeket. A látogatás a tavaly kiemelt stratégiai szintre emelt török-magyar partnerség jegyében zajlott.

A delegációt a Török Köztársaság budapesti nagykövete Gülşen Karanis Ekşioğlu vezette, aki kiemelte: a két ország nem elégedhet meg a hagyományos kereskedelmi ágazatokkal, hanem új üzleti területeket kell feltárniuk. Ennek a célnak érdekében hozták létre a Regionális Üzleti Fórumot, amelynek részeként a török küldöttség most Egerbe érkezett.

Heves vármegye ipara és a lehetséges együttműködési területek

File Sándor, a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára a vármegye iparát mutatta be a vendégeknek. Elmondta, hogy a mintegy 53 ezer vállalkozás közül 21 ezer áll kapcsolatban a kamarával. Kiemelte a vármegye erősségeit, mint a gépipart, a feldolgozóipart és a járműipart, melyek vezető szerepet töltenek be a régió gazdaságában.

Dr. Bánhidy Péter, a kamara elnöke szerint a török gazdaság Európa egyik legmeghatározóbb gazdasága. Felhívta a figyelmet a magyar gazdaság számára jelentős területekre, mint az építőipar, a textilipar és a hadiipar. Példaként említette a Török Magyar autóipari együttműködést, valamint a Gidrán harcjárművet, amely a két ország hadiipari kooperációjának eredménye.

Eger gazdasági fellendülése és a kulturális kapcsolatok

A delegációt Eger alpolgármestere, Gál Judit is köszöntötte. Elmondta, hogy a város gazdaságának fellendítése kiemelt feladat a helyi vezetés számára, és segítséget kért a török partnerektől a folyamat elindításához.

Az alpolgármester beszélt az egri török emlékekről is, amelyek fontos szerepet játszanak a város kulturális életében, és kiemelte a nagy sikert arató, török népszokásokat bemutató rendezvényeket.

A látogatás előadásokkal és tárgyalásokkal folytatódott, ahol a felek üzleti lehetőségekről egyeztettek.

Scroll to Top