Különleges és ünnepélyes eseményre került sor tegnap az egri Bazilikában, ahol Ternyák Csaba egri érsek pappá szentelt három diakónust, és egy papnövendéket diakónussá. A szertartás keretében fiatal férfiak mondtak igent a hivatásra, és szentelték életüket az egyház szolgálatára, az egyházmegye papi közösségének erősítésére.
A 10 órakor kezdődő szentmisén Herrera Acacio Luidimar, Mihályi Mátyás és Salazar Herrera Geovanny Fernando diakónusok részesültek áldozópapi szentelésben. Ezzel egy időben Urych Łukasz Bernard papnövendéket diakónussá szentelte az érsek.
A szertartás megható pillanata volt, amikor a szentelendők az oltár előtt arcra borultak, ezzel kifejezve, hogy „meghalnak a világnak”, és életüket kizárólag Istennek szentelik. Ezt követően dr. Ternyák Csaba érsek a felszentelő ima és a kézrátétel által adta át nekik a Krisztustól kapott szerpapi és áldozópapi hatalmat és küldetést. Az egyházmegye jelenlévő papjai kézrátétellel fogadták be az újonnan szentelteket a papi közösségbe.
A beöltözést és a krizmával történő megkenést követően az újmisések a főpásztorral és a jelenlévő papsággal együtt mutatták be a szentmisét, jelezve ezzel teljes körű belépésüket az egyház szolgálatába.
Az eseményre szép számmal érkeztek hívek és a szentelendők családtagjai, megtöltve a Bazilikát, tanúi lévén ennek a felemelő eseménynek, amely a katolikus egyház folytonosságát és a hivatások erejét hirdeti. Az újonnan szentelt papok és diakónus az Egri Főegyházmegye szolgálatában kezdik meg lelkipásztori munkájukat.
