Súlyos választási aggályokat vet fel Domán Dániel önkormányzati képviselő legutóbbi bejelentése, amelyben közölte: a szavazás napján saját autójával, szervezett formában szállítja az urnákhoz a választókat. A képviselő „jószolgálati” akciója a hatályos törvények értelmében a választói akarat tiltott befolyásolásának és illegális mozgósításnak minősülhet.
Domán április 12-én, reggel 8 és 15 óra között, félórás turnusokban tervezi fuvarozni a választópolgárokat szavazni, külön kiemelve saját lakóhelyét, a Hajdúhegyet.
A törvényes út: Mozgóurna
A képviselő kezdeményezése azért is vet fel kérdéseket, mert a választási rendszer alapvetően biztosítja az akadályoztatott szavazók segítését. Azoknak az időseknek vagy mozgásukban korlátozottaknak, akik nem tudnak eljutni a szavazókörbe, a mozgóurna igénylése a hivatalos és jogszerű megoldás.
A mozgóurna igénylése esetén a szavazatszámláló bizottság két tagja keresi fel a választót otthonában, szavatolva a választás titkosságát és a külső befolyásolástól mentes környezetet. Ezzel szemben egy aktív politikus által végzett szállítás során a választópolgár közvetlen politikai hatásnak lehet kitéve az urnáig vezető úton.
Szabálytalan lehet a szervezett szállítás
A választási eljárásról szóló törvény (Ve.) szigorú keretek közé szorítja a mozgósítás ezen formáját. A jogszabályok értelmében a választók szervezett szállítása – különösen, ha az nyilvános felhívás útján és politikai szereplőhöz köthetően valósul meg – jogsértő lehet:
- A törvény tiltja a szavazóhelyiséghez történő szállításra vonatkozó nyilvános felhívás közzétételét. Domán Dániel közösségi médiás bejegyzése, amelyben félórás turnusokat és direkt jelentkezési lehetőséget hirdet, kimerítheti ezt a tényállást.
- A politikusok által végzett fuvarozás alkalmas a választói akarat befolyásolására, ami sérti a választás tisztaságának alapelvét.
- A szavazókörök körüli 150 méteres körzetben a választás napján tilos minden kampánytevékenység. Egy képviselő, aki a saját, mozgósításra használt járművével folyamatosan behajt ebbe az övezetbe, súlyos választási vétséget követhet el.
Politikai köpönyegforgatás a háttérben
Az akció különös fénytörést kap Domán Dániel aktuális politikai manőverei tükrében. A képviselő, aki korábban az MKKP támogatását élvezte, az elmúlt napokban „nyálas”, érzelmekre ható bejegyzésben igyekezett hitet tenni a Tisza Párt mellett.
A politikai táborváltás közepette meghirdetett „fuvarozás” így nem pusztán civil segítségnyújtás, hanem egy agresszív mozgósítási kísérletnek tűnik, amellyel a képviselő saját vagy új politikai közössége pozícióit kívánja erősíteni.