Politikai és állatvédelmi össztűz zúdul az egri galambmentesítési programra

Facebook
Reddit
WhatsApp
Email

Éles kritikák kereszttüzébe került az egri önkormányzat galambmentesítési programja. Balla Péter, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje közérdekű adatigényléssel rántotta le a leplet a projekt részleteiről, miközben Bóday Pál állatvédő aktivista egyenesen „szégyennek és gyalázatnak” nevezte a városvezetés eljárását.

Az Egri Kék Keringő elnevezésű apró termetű galamb 2004-ben országgyűlési határozattal bekerült a védett, őshonos, magas genetikai értéket képviselő nemzeti kincsek közé, s egyben felkerült a veszélyeztetett fajok listájára.

A városvezetés által indított program célja az egri galambpopuláció szabályozása, ám a most nyilvánosságra került adatok alapján a kivitelezés több ponton is komoly kérdéseket vet fel.

Ötmillió forint – De mire?

Balla Péter közleményéből kiderül, hogy a város összesen 5 millió forintnyi közpénzt különített el a feladatra. A konkrét munkát egy külső vállalkozó végzi, aki havi bruttó 508 000 forintos díjazásban részesül. A módszer lényege az úgynevezett élve befogó csapdák alkalmazása.

A képviselőjelölt szerint a legnagyobb probléma nem csupán az összeg mértéke, hanem a szakmaiság teljes hiánya:

  • Nincs hatástanulmány: A program megindítását nem előzte meg semmilyen szakmai elemzés vagy hatásvizsgálat.
  • Hiányzó stratégia: Nem vizsgálták meg a módszer hosszú távú hatékonyságát az ökoszisztémára.
  • Tüneti kezelés: Balla szerint a csapdázás nem nyújt tartós megoldást, csupán a felszínt kapargatja.

„Egy ilyen beavatkozásnál minimum elvárható lenne egy átfogó hatástanulmány. A galambállomány kezelése nem pusztán technikai feladat, léteznek humánusabb, fenntarthatóbb megoldások, mint például a szabályozott etetés vagy a galambdúcok alkalmazása” – fogalmazott a politikus, hozzátéve: Eger ennél több szakmaiságot és átláthatóságot érdemel.

„Szégyen és gyalázat” – Megszólalt az állatvédő

A szakmai aggályokat Bóday Pál állatvédő aktivista még keményebb, politikai éllel átszőtt kritikával egészítette ki. Emlékeztetett arra, hogy Eger a galambtenyésztés egyik hazai fellegvára és a „csodálatos egri kékgalamb” a városi értéktár része, valamint az Országgyűlés 32/2004. (IV. 19.) határozata alapján a védett őshonos állatfajták körébe tartozó, kiemelkedő genetikai értéket képviselő nemzeti kincs.

Bóday Pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke

Bóday szerint érthetetlen, hogy a polgármester, Vágner Ákos miért költ milliókat ezen állatok üldözésére. Az aktivista a galambkérdést éles párhuzamba állította a helyi politikai viszonyokkal:

„Azt javaslom Vágner Ákosnak, hogy a galambok helyett Nyitrai Zsolt pénzéhes strómanjait távolítsa el végre a városból… ezek az emberek sokkal többet szennyezik Egert, mint a galambok, hiszen a város kifosztásán és Pajtók Gábor megbuktatásán dolgoznak” – jelentette ki Bóday.

Scroll to Top