Vágner Ákos polgármester tájékoztatása szerint sikeresen elvégezték a Grőber temetőben található, helyi jelentőségű védett piramis tölgy szakszerű faápolási munkálatait. Az ikonikus famatuzsálem sorsáért aggódó helyiek megkeresésére az önkormányzat a kivágás helyett a fa megmentése mellett döntött.
Az egri Grőber temetőt számos értékes, koros fa szegélyezi, amelyek közül kiemelkedik az a több mint száz éves piramis tölgy (oszlopos növekedésű kocsányos tölgy), amely a közelmúltban a síremlékek hozzátartozóinak figyelmét is felkeltette. A temető látogatói a fa állapota miatt aggódva fordultak az önkormányzathoz, félve az esetleges kidőléstől vagy ágleszakadástól.
Szakértői vélemény: A fa életképes, de beavatkozást igényelt
A lakossági jelzéseket követően a Városgondozás Eger Kft. alapos szakvizsgálatot rendelt el a különleges növény állapotának felmérésére. A szakvélemény megnyugtató, ugyanakkor cselekvésre ösztönző eredményeket hozott:
„A fa összességében vitális, életképes, az anyagforgalom minden részén működik. A gyökérzet és a törzs stabil, a fa kifordulása, kitörése nem fenyeget. A koronaalapban vízzsák látható, mely bekorhadt és a legnagyobb vázágrendszere erősen korhadt, ami gyengültségi pont. A legkockázatosabb részt a korhadt vázágak jelentik, veszélyt a korhadt, száraz ágak jelentenek.”
Kíméletes beavatkozás a szakszerűség jegyében
Vágner Ákos polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat számára alapvető cél volt a fa megőrzése. A feladattal a szakma elismert képviselőit, Donáczi Szilárd favizsgáló és faápoló szakmérnököt, valamint a Safe Tree csapatát bízták meg. A szakemberek a Magyar Faápolók Egyesületének szigorú irányelvei mentén, a fa kíméletét szem előtt tartva végezték a munkát.
A hétfőn végrehajtott beavatkozás során az alábbi lépések történtek a piramis tölgy vitalitásának biztosítása érdekében:
- A korona teljes felületén eltávolították a beteg, elszáradt és kedvezőtlen állású ágakat.
- A korona ritkításával és megrövidítésével jelentősen csökkentették a szél okozta statikai terhelést.
- A munkálatok során a „három vágás” szabályát alkalmazták, amellyel hatékonyan akadályozták meg a kéreg- és háncsrepedést, illetve a törésveszélyt.
- A keletkezett metszlapokat speciális sebkezelő anyaggal látták el, a kritikus vízzsákot pedig kitisztították.
- A fa hosszú távú stabilitása érdekében statikus és dinamikus koronabiztosítást építettek ki egy körheveder rendszer segítségével.