A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki hidegvérűen megtervezte és végrehajtotta volt felesége megölését – tájékoztatott a főügyészség pénteken.
A vád szerint a férfi és a nő házastársak voltak, egy Egerhez közeli településen éltek, kapcsolatukból két gyermek született. A házasság megromlott, a férj jellemzően féltékenységből megverte a sértettet, melynek a gyerekek tanúi voltak. Emiatt a gyermekvédelmi hatóságok – kétszer is – az anyát és gyermekeit védett házba menekítették, ahonnan azonban a nő a kiskorúakkal távozott, és helyreállította kapcsolatát a vádlottal.
A békülések átmenetiek voltak, a bántalmazások folytatódtak, melynek eredményeképpen a feleség elhatározta, hogy véglegesen szakít a férjével. A nő 2024 februárjában új párkapcsolatot létesített, és egy másik településre költözött.
A vádlott a szakítás tényébe nem nyugodott bele, házastársát folyamatosan azzal fenyegette, hogy amennyiben nem tér vissza hozzá, meg fogja ölni. Egy telefonbeszélgetés során konkrétan meg is nevezte a gyilkosság helyszínét és módját: egy hivatalos találkozójuk alkalmával fogja leszúrni, majd magával is végez.
A hatóság 2024. május 13-án esetkonferenciát szervezett, ezért a vádlott elhatározta, hogy ekkor beváltja fenyegetését. A férj megjelent a gyámhivatal előtt, de mivel a sértett nem ment el, a nő lakóhelyéhez gyalogolt. A férfi bemászott a kerítésen, berúgta a ház bejárati ajtaját, majd a fürdőszobába menekülő sértettre rárúgta az ajtót. A vádlott a sértettet ütlegelte, ami elől a nő a kerítésen átmászva próbált menekülni. A vádlott üldözőbe vette feleségét, és őt a kapubeállóban késsel többször megszúrta.
A nő a helyszínen életét vesztette. A vádlott ezt követően öngyilkosságot kísérelt meg, de életét a gyors orvosi beavatkozás megmentette.
A Heves Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette mellett kapcsolati erőszak bűntettével, kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, valamint magánlaksértés vétségével vádolja a férfit. A főügyészség a vádiratában fegyházbüntetés, foglalkozástól eltiltás és közügyektől eltiltás kiszabására is indítványt tett a letartóztatásban lévő vádlottal szemben.