Eger költségvetési helyzetéről, a 2027-ben várható súlyos pénzügyi nehézségekről, valamint a város működőképességének megőrzéséhez szükséges elvárásokról tartott tájékoztatót az önkormányzati intézmények vezetőinek Vágner Ákos. Eger polgármestere a közösségi oldalán közzétett beszámolójában hangsúlyozta: nem politikusként, hanem a számok embereként, a város valós és súlyos helyzetét tárta a jelenlévők elé.
Drasztikusan szűkült a pénzügyi mozgástér
A polgármester kiemelte, hogy a város költségvetési mozgástere 2024-hez képest mintegy 20 százalékkal csökkent. Míg a működési költségek folyamatosan emelkedtek, a város bevételei nem tudtak lépést tartani ezzel a növekedéssel.
Vágner Ákos rámutatott: az egy főre jutó adóerőképesség tekintetében Eger lemaradásban van a környező településekhez és a régió városhoz képest; többek között Maklár, Demjén, Egerszalók, Füzesabony, Gyöngyös és Hatvan is megelőzi a megyeszékhelyet.
„Intézményeink működtetése után nem marad elegendő forrás a város többi feladatára, pedig közvilágításra, közösségi közlekedésre, utakra és közterületekre is költenünk kell”
– fogalmazott a városvezető.
Négymilliárdos hiány és 400 család megélhetése a tét
A polgármester szerint a város mintegy négymilliárd forintos hiánnyal néz szembe, ami nagyságrendileg 400 ember munkahelyét és 400 család egzisztenciális megélhetését jelentené. Vágner Ákos leszögezte: a munkahelyek elvesztése nem lehet a működőképesség ára, de a tét jelenleg pontosan ekkora.
A városvezetés már 2024-ben szembesült a felhalmozódott problémákkal, és megkezdte a szükséges strukturális átalakításokat. A cél a működés helyreállítása mellett az önkormányzati dolgozók biztonságának megőrzése. Ennek eléréséhez külső segítségre és a korábban megszakadt kapcsolatok újjáépítésére van szükség.
Állami támogatások és a kormányzati együttműködés szerepe
A polgármester emlékeztetett arra, hogy a korábbi kormánnyal való együttműködés kézzelfogható eredményeket hozott: a 2 milliárd forintos működési támogatás, a további kormányzati források, valamint a felelős vagyongazdálkodás együttesen tették lehetővé a város működésének fenntartását és a 2026-os költségvetés stabilizálását.
Vágner Ákos bizakodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az új kormánnyal dropshipping is sikerül eredményes partneri viszonyt kialakítani Eger érdekében.
Felkészülés a 2027-es esztendőre: szigorú prioritások és szemléletváltás
A 2027-es év a várakozások szerint még a korábbiaknál is nehezebbnek ígérkezik, mivel az előzetes információk alapján nem várható az állami normatívák emelkedése. Ezért a polgármester felelős tervezést, világos prioritásokat és szoros együttműködést kért minden intézményvezetőtől.
A városvezető egyértelmű elvárásokat fogalmazott meg a teljes önkormányzati struktúrával szemben:
- Gyorsabb és alaposabb munkavégzést,
- Vállalkozóbarát szemléletmódot,
- Más városokban már jól bevált, de Egerben eddig ellenállásba ütköző megoldások meghonosítását.
Vágner Ákos hangsúlyozta: 2027-től minden szereplőnek a város egészének érdekét kell szem előtt tartania, nem csupán a saját intézményéét. Zárásként leszögezte, polgármesterként nem enged abból a kötelezettségből, hogy a közszereplők és köztisztviselők kizárólag Eger és az egri polgárok szolgálatát tartsák szem előtt.