Országos hullámokat vetett Kaprinyák Tibor, a TISZA Párt országgyűlési képviselőjének ügye, akit az állatok világnapján az élő környezetért felelős parlamenti bizottság alelnökének jelöltek. A döntés hatalmas felháborodást váltott ki, miután kiderült róla, hogy afrikai oroszlánvadászatok rendszeres résztvevője, emellett az erdőirtás lelkes propagálója. Az ügyben Magyar Péter miniszterelnök is megszólalt, és állásfoglalást ígért. Mint fogalmazott: „Kezdeményezem, hogy a Tisza frakciója és elnöksége hétfőn tárgyalja meg Kaprinyák Tibor képviselő ügyét, és tegyük egyértelművé, hogy mi az, ami elfogadható a közösségünkben, és mi az, ami nem.”
Közben korábbi cikkünk nyomán újabb súlyos vadászati botrány körvonalazódik a TISZA Pártban:
A tiszás csoportokban százszámra osztják meg és kommentelik lapunk Bóday Pál ismert állatvédő aktivistával készült cikkét. Ebben a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke Kürtös Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárát nevezi meg a TISZA Pártba beszivárgott vadszálobbi legsötétebb figurájának.
A cikkünk megjelenése óta eltelt néhány napban tiszás kommentelők százai fejezték ki egyetértésüket Bódayval, és egyértelművé tették: a meggyilkolt, halott állatokkal való pózolás, a hobbivadászat és a kóros fegyvermánia semmilyen módon nem fér bele a TISZA értékrendjébe.
„Semjén Zsolt-féle vadászmaffia” a háttérben?
Korábban Bóday Pál a Haber Egernek elmondta: a színfalak mögött hónapok óta tapasztalható, hogy kezdi eluralni a TISZA Párt döntéshozatali mechanizmusait a leggátlástalanabb, legaljasabb, Semjén Zsolt-féle vadászmaffia, amely láthatóan továbbra is hatékonyan érvényesíti érdekeit a politikai közéletben.
Az állatvédő szerint beszédes kettősség figyelhető meg: miközben szóbeli ígéret létezik az egyik leggyalázatosabb állatkínzás, az úgynevezett kotorékozás betiltására, ezzel párhuzamosan sorra lépnek életbe a hobbivadászokat segítő jogszabálymódosítások:
- Megemelték a társasvadászatokon részt vevő vadászok létszámmaximumát.
- Újabb fajokat vontak be a vadászható állatok listájára.
- Engedélyezték az éjjellátókkal és hangtompítós fegyverekkel végzett vadászatot, ami Bóday szerint már egy egyszerű orvgyilkossággal ér fel.
„Ha Semjén Zsoltot, Kovács Zoltánt, Mészáros Lőrincet az elefántokra, zsiráfokra, oroszlánokra, rénszarvasokra és persze minden, itthon őshonos állatfajra is vadászó elmebeteg gyilkosokat Kürtös Lászlóra, Kaprinyák Tiborra, Bóna Szabolcsra és más luxushobbivadászokra cseréljük, az nem rendszerváltás, csak gengszterváltás”
– hangsúlyozta Bóday Pál.
Korrupció és összefonódások Egerben
A Macskaárvaház vezetője arra is figyelmeztetett, hogy Egerben a TISZA Párt honvédelmi államtitkára, Kürtös László futni hagyta vadásztársát, a fideszes politikusbűnöző Szécsi Zoltánt. Szécsi alapos vizsgálat és feljelentések helyett a feleségével együtt 6-6 havi végkielégítéssel távozhatott a kifosztott egri vízilabda-klubtól. Ez az állatvédő szerint intő jel arra nézve, hogy a háttérben összetartó vadászlobbi magát a korrupciós elszámoltatást is veszélyezteti.
Határozott üzenet a TISZA vezetésének
Bóday bízik abban, hogy a TISZÁRA szavazó, jóérzésű, természetszerető emberek százezrei határozott lépésekre sarkallják a kormányt. Véleménye szerint ha a TISZA nem takarítja ki a soraiból a hobbivadászokat, akkor egy Semjénékkel jogfolytonos, uram-bátyám vadászvilág kel újra életre, ahol a vadászatokon és a tivornyákon dőlnek el az ország ügyei.
Nyilatkozatát az alapítvány kuratóriumi elnöke egyértelmű és kemény üzenettel zárta:
„Már a szocialisták is tele voltak olyan politikusbűnözőkkel, akik afrikai vadászatokon élték ki alantas, gyilkos ösztöneiket, később a Fidesz-kormány alatt ezek a „hős oroszlánvadászok” a politikai elit legmeghatározóbb, legsötétebb figuráivá váltak. Sokmillióan szeretnénk egy olyan országban élni, amelynek kormányában és parlamenti bizottságaiban egyetlen oroszlángyilkos sem ül.”