Április 8-ig a település teljes lakosságszámával megegyező mennyiségű, azaz 1470 darab őshonos növényt ültetnek el Kápolnán. A kezdeményezéssel nemcsak a nemrégiben kivágott közel száz fát és cserjét pótolják, hanem a helyi biodiverzitást és a török-magyar barátságot is erősítik.
Újabb fejezetéhez érkezett a kápolnai közösségi erdő ügye. Bóday Pál ismert természetvédő aktivista Szalóki Péter kápolnai önkormányzati képviselő, valamint a település világhírű szülötte, Báder Ernő hegedűművész társaságában bejelentette: jövő év április 8-ig összesen 1470 darab fát és cserjét ültetnek el szeretett falujukban, Kápolnán.
Kemény bírálatok a fakivágás miatt
A bejelentés során Bóday Pál felidézte a korábbi felháborodást kiváltó eseményeket. A természet- és állatvédő aktivista elmondta: a Tarnamentén és az egész országban politikai hovatartozástól, illetve életkortól függetlenül minden jóérzésű embert sokkolt az, amikor kiderült, hogy Berecz Kálmán, Kápolna „barbár politikusbűnöző” polgármestere mára tényekkel igazolhatóan, kizárólag személyes bosszúállás miatt közel száz fát és cserjét irtott ki a Macskaárvaház Alapítvány körüli közösségi erdőben.
Bóday rámutatott: mára az is világos, hogy a faírtással kifejezett bosszú Berecz Kálmán és két barátja, Oroján Sándor, valamint Nyitrai Zsolt bukott fideszes politikusbűnözők közös műve volt. Hozzátette, hogy soha nem feledik el ennek a három erkölcstelen, alávaló figurának a barbár tettét.
Őshonos, méhecske- és madárbarát fajok a biodiverzitásért
A káli GlobalPlant Garden kertészet szakmai közreműködésével és segítségével tavaszig elültetendő fák és cserjék mindegyike őshonos madár- és méhecskebarát faj lesz, ezzel is elősegítve a kétségbeejtő mértékben leépülő biodiverzitás mentését.
A szimbolikus mennyiséggel – azaz a Kápolna lakosságszámával megegyező 1470 darab növénnyel – a szervezők nagyrabecsülésüket kívánják kifejezni a község minden lakója iránt.
Szalóki Péter, Kápolna korábbi alpolgármestere a helyben működő állat- és természetvédő civil szervezet, a Macskaárvaház Alapítvány nyolcszoros Európa-bajnok autóversenyző kuratóriumi tagja, Kiss Norbert jelenlétében hangsúlyozta: Kápolna történetének fontos állomása a Macskaárvaház ideköltözése, amely nagy és szimpatikus hozzáadott értéket jelent a település közösségi életéhez.
Török-magyar barátság és Rákóczi-emlék
Az elültetendő fák közül 15 darab különleges üzenetet hordoz. A Törökországban és itthon is honos fafajta csemetéinek kiültetésével a Macskaárvaház a II. Rákóczi Ferenc iránti nagyrabecsülésüket és a török-magyar barátság fontosságát kívánják kihangsúlyozni.
Ezért volt jelen a faültetés bejelentésén Serhat Köse török-magyar üzletember, a Köztársasági Néppárt (CHP) magyarországi képviselője is, aki hangsúlyozta:
„A két testvérnép az elmúlt évszázadokban kölcsönösen segítette egymás szabadságküzdelmeit, és büszke arra, hogy egyik legnagyobb magyar szabadsághős, Rákóczi Ferenc is élete utolsó 15 évét Törökországban, Rodostóban (Tekirdağ) tölthette biztonságban és szabadságban üldözői elől.”
Ennek emlékére kerül a 15 törökmogyoró csemete a bővülő közösségi erdőbe. Bóday Pál végül hangsúlyozta: Törökország számos vonatkozásban példa lehet a magyaroknak, ilyen például a kóbor macskákkal szembeni kíméletes, emberséges bánásmód a nagyvárosokban, ami különlegesen szívmelengető egy magyar macskamentő civil számára.