Az ügyészség rajtaütött a Fidesz szerverközpontján

Facebook
Reddit
WhatsApp
Email

Kedden az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – közölte Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

Havasi Bertalan a Fidesz kommunikációs igazgatója. Fotó: Úri Viktor / Haber Eger

Történelmi precedens: 1990 óta nem látott lépés

A kormánypárti infrastruktúrát érintő intézkedés kapcsán Havasi Bertalan éles szavakkal bírálta a történteket, hangsúlyozva a ügy súlyát:

„Ilyenre 1990, a kommunizmus vége óta nem volt példa Magyarországon. Az önkényuralom a mai napon szintet lépett.”

A kommunikációs igazgató közleményében kifejtette: álláspontjuk szerint a Tisza Párt terve, hogy a Fideszt és az ellenállást politikai eszközökkel felszámolja, kudarcot vallott, ezért a Tisza most a Fidesz „jogi ellehetetlenítésére tesz kísérletet”. Hozzátette, hogy a Fidesz sem a politikai, sem a jogi fenyegetésnek nem enged, nem hátrál, és kiáll a Tisza Párt erőszakos önkényével szemben.

Magyar Péter: Várjuk az ügyészségi tájékoztatót

A fejleményekre rövidesen reagált Magyar Péter miniszterelnök is:

„A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor szétesőben lévő pártjánál. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót!”

Scroll to Top