Újabb éles közéleti vita rázta meg Egert azután, hogy Domán Dániel önkormányzati képviselő közösségi oldalán posztot tett közzé a városszerte ismert, látássérült Zoliról. Az eset nyomán Bóday Pál állatvédő aktivista szót emelt Domán bejegyzése ellen, a politikai akciót gátlástalan lájkvadászatnak és az erkölcsi mélységek legaljának minősítve.
Politikai sértődésből a közösségi médiába
Domán Dániel a képviselő-testületi ülésen történt összetűzése és sértődése után elhagyta a közgyűlést, majd az utcán hosszú traktálás után, fekete-fehér közös fotót készített Zolival. Bejegyzésével kifejezetten Vágner Ákos polgármestert, mint Zoli volt osztálytársát célozta meg. Emlékeztetett arra, hogy Zoli nehéz sorsú, és az önkormányzat intézkedései miatt kénytelen volt otthon hagyni a kutyáit, ezzel nyomást gyakorolva a városvezetésre:
„Azt szeretném, hogy kapja vissza a kutyáját… Kérlek, adjuk vissza neki a társát.”
Bóday Pál: „Az erkölcsi mélységeknek nincs legalja”
Az eset kapcsán megszólalt Bóday Pál ismert állatvédő aktivista, aki – mint fogalmazott – politikával nem foglalkozó emberként azt gondolta, hogy azért vannak bizonyos erkölcsi, jóízlésbeli tabuk Eger helyi közéletében. Miután azonban ismerősei megmutatták Domán Dániel önkormányzati képviselő posztját Zoliról, arról a látássérült emberről, akit Egerben tényleg nagyon sokan ismernek – ha máshonnan nem, hát látásból –, rájött, hogy a politika tényleg olyan műfaj, ahol az erkölcsi mélységeknek nincs legalja.
„Zolit én az átlagnál is jobban ismerem, igyekeztünk rendszeresen segíteni őt. Természetesen nemcsak én, hanem sokan mások is. Étellel, innivalóval: a Wanda-borház finom házi pogácsáival, a közeli Elefanto korábbi pizzáival, későbbi hamburgereivel. Sütivel, rostos üdítővel. Állatvédőként természetesen külön figyelmet fordítottunk Zoli kutyáira, minőségi Royal Canin gyógytápot adtunk neki, hogy ne csak az éhségét csillapíthassa kutyáinak, hanem négylábú társa egészségét is védhesse” – fogalmazott Bóday Pál.
Az aktivista hozzátette:
„Miután Zolit tényleg soktucatnyian támogatják több-kevesebb rendszerességgel, kifejezetten jellemző, hogy kizárólag ennek az erkölcsi pöcegödör szintjén levő Domán Dánielnek jutott eszébe egy lájkvadász, mesterkélten szentimentális poszttal generálnia az algoritmust, meg persze a saját reménytelenül hiú egóját.”
A Mi Hazánk szerepvállalása és a kutyával koldulás vitája
„De ha már ez megtörtént, akkor beszéljünk arról is, hogy Zoli rendszeres támogatói között van a Mi Hazánk mozgalom helyi közössége, Dr. Pápai Ákos és csapata, akik a Covid idején – lehet, hogy nem túlzás – életmentő segítséget nyújtottak. Akkor vittek neki ételt és italt, amikor az utcán senki sem járt, és nem volt lehetőség a jóérzésű emberek szeme előtt lennie. A Mi Hazánk is egy hatalomra törekvő politikai párt, de nyilvánvalóan soha nem vetemedtek arra az okádék aljasságra, hogy Zoli sorsát és nehéz, kilátástalan élethelyzetét lájkokra, szívecskékre és algoritmusgenerálásra váltsák” – emelte ki Bóday Pál.
Ami a kutyával kéregetést illeti, jól tudjuk, mert tapasztalhattuk, hogy Domán Dániel totálisan leszarja az állatvédelmet is, így nyilván érdeklődési körén kívül állt az a szakmai, társadalmi vita, ami az elmúlt években Budapestről kiindulva országszerte zajlott az úgynevezett kutyával koldulás ügyben – hangsúlyozta az állatvédő, majd részletesen tájékoztatott:
„Csak szeretném tájékoztatni Domán Dánielt: a kutyával történő koldulás betiltását Budapesten a Szurkolók az Állatokért mozgalom, a Noé Állatotthon, a Macskaárvaház Alapítvány, Vitézy Dávid miniszter úr, akkor még a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője, Szilágyi Anna képviselőasszony a Podmaniczky Mozgalom akkori fővárosi képviselője és a Tisza Párt fővárosi frakciójának támogatásával sikerült elérni, úgyhogy mindezt a fővárosban frakcióval nem rendelkező Mi Hazánk mozgalom is támogatta.”
Bóday Pál mint kifejtette, az intézkedés oka az volt, hogy Budapesten és számos vidéki nagyvárosban kutyákkal, macskákkal kolduló szervezett hajléktalan-koldus maffia jött létre, akik mind az állatokat, mind a nehézsorsú embereket felhasználva és kínozva, bűnszervezetet alkotva mentek rá a jóérzésű emberek jóhiszeműségére.
„Tudom, Domán Dániel mindebből semmit nem érzékelt, hiszen ő elsősorban saját magával, a Facebook-posztjaival, mostanában pedig a gátlástalan Tisza Párthoz dörgölőzésével van elfoglalva” – jegyezte meg.
A valódi megoldás: Segítő kutya státusz és pártatlan összefogás
Ami a megoldást illeti Zoli esetében, az nem is annyira bonyolult és drámai, mint ahogyan azt Domán a saját szerepének tovább emeléséhez próbálja tematizálni – mutatott rá az állatvédő. Zoli nem koldus, hanem egy súlyosan látássérült, vagyis fogyatékkal élő ember, akinek joga és lehetősége van úgynevezett segítő kutya igénybevételére mozgásához, életéhez. A segítőkutya nem feltétlen és kizárólag vakvezető kutya lehet, így Zoli egyébként csodálatosan okos, nyugodt és tanulékony kutyái bizonyosan megfelelnek ennek a kritériumnak.
Végül Bóday Pál nyílt felhívással fordult a városvezetéshez és a helyi közösséghez:
„Úgyhogy most én is megszólítom Vágner Ákos polgármester urat: azt szeretném kérni, hogy civilek és jóérzésű helyi politikusok pártállástól függetlenül fogjunk össze, hogy Zoli kutyái minél hamarabb megkapják a segítő kutya státuszt és az ezzel járó dokumentumokat. Ne azért segítsünk Zolinak, mert Vágner Ákos osztálytársa volt, hanem azért, mert az ő látássérült életéhez, mindennapjaihoz kifejezetten hasznos segítséget nyújt egy kutya jelenléte, aki figyel rá, vigyáz rá és aki a látássérült élettel járó lelki terheket is tudja enyhíteni. Fogjunk össze Zoliért, és utána ne csináljunk facebook posztot. Elég a jóérzés, ha Zolit ápolt, jól viselkedő szelíd kutyájával együtt láthatjuk a Belvárosban.”
Az állatvédő összegzésként így zárta gondolatait a képviselőről:
„Domán Dániellel kapcsolatban pedig könyveljük el azt, hogy ő tényleg az a politikai gazember, akinek egy lájkért semmi, de tényleg semmi nem drága.”