A Demokratikus Koalíció (DK) egri alapszervezetének elnöke, Balla Péter sajtóközleményt adott ki, amiben bejelentette, hogy pártja 100 ezer forint értékű adományt juttat el a macskákért dolgozó Macskaárvaház Alapítványnak. A lépésre azért van szükség, mert a város fideszes többségű közgyűlése korábban elutasította Huszti Péter önkormányzati képviselő javaslatát, amiben egy cicainkubátor létesítéséhez kért 100 ezer forintos támogatást.
A közleményben, amelyet a „Kutyakomédia helyett a DK segít” címmel adott ki, Balla Péter élesen bírálta a város vezetését.
„Nem is csodálkozhatunk, hiszen a várost egy vadász vezeti, akinek az állatokról való gondoskodás csak sokadik szempont” – fogalmazott a politikus.
Hozzátette, hogy a Fidesz még a javaslat népszerűségét sem volt képes felismerni, és a polgármester 3 millió forintos fizetéséből is adományozhatott volna.
„De mit várunk el attól a Fidesztől, amelyik megtűri maga között az antiszemita Ráknét, vagy éppen a polgárőri egyenruhájával visszaélő Molnárt” – tette fel a kérdést.
A DK elnök szerint az egri közgyűlés egy „látványpékség”, ahol a kirakatban lévő ígéretek valójában csak „műanyagok”. Balla külön kiemelte, hogy a vita során egyetlen képviselő sem ajánlott fel személyesen támogatást az ügyre.
Balla Péter hangsúlyozta, hogy az állatvédelem „baloldali és keresztény, vallását gyakorló emberként a szívügyem”, ezért a DK nem hagyja cserben a cicákat. A párt ígérete szerint a 100 ezer forint értékű adomány eljuttatásának időpontjáról és módjáról a későbbiekben adnak tájékoztatást. A közlemény végén a DK elnöke felszólította a polgármestert, az alpolgármestereket és az összes önkormányzati képviselőt, hogy ők is járuljanak hozzá legalább ugyanennyi összeggel az egri cicák életének jobbá tételéhez, mert ez „becsületbeli ügy kell legyen minden egri közéleti szereplőnek”.
A politikus szerint a „közgyűlési kutyakomédia helyett” a város vezetőinek évente legalább egyszer eszükbe juthatna Dobó István és katonáinak bátorsága, és cselekedhetnének a városért.
„A mérce alacsony, de ezt sem sikerül megugornia a nagyméltóságú helytartótanácsnak” – zárta a közleményt.
