Tizennégy egri játékos Diósgyőrben, tizennégy budafoki Egerben, az előző egri keretből egyetlen név maradt. Dr. Vitányi László közben egyszerre jelenik meg a DVTK, az Eger SE és a Mezőkövesd női labdarúgásában. Ezt nevezik „fúziónak”. De valóban ez történt vagy valami egészen más!?
Az Eger SE nem jutott fel az NB I-be
Kezdjük a legfontosabb állítással.
Az Eger SE női csapata nem jutott fel az NB I-be.
Az élvonal 2026/2027-es kiírásában nem Eger SE és nem DVTK–Eger SE néven szerepel csapat, hanem változatlanul DVTK néven. Az NB I-es indulási jog a DVTK-nál maradt, az Eger SE pedig továbbra is saját nevén szerepel az NB II-ben.
Ami Egerből az élvonalba került, az nem a klub neve és nem az Eger SE versenyjoga volt, hanem a korábbi egri játékoskeret jelentős része, valamint annak vezetőedzője.
A HEOL 2026. július 23-i cikke még arról írt, hogy az Eger SE és a DVTK „fúzióra lépve indít közös csapatot” a női NB I-ben. A nyilvánosan elérhető versenyadatokban azonban nem látható közös nevű csapat vagy új sportszervezet.
A gyakorlatban a DVTK maradt az NB I-ben, csak jelentős részben korábbi egri játékosokkal és egri szakmai vezetéssel.
Ezt nevezhetjük együttműködésnek, regionális modellnek vagy szakmai integrációnak. De a nyilvánosan látható adatok alapján nem klubfúzió történt, hanem nagyarányú személyi átrendeződés.
A „fúzió” ebben a történetben inkább kommunikációs kifejezésnek tűnik, mint pontos jogi meghatározásnak.
Az egri csapat több mint fele Diósgyőrben folytatta
Az Eger SE 2025/2026-os NB II-es keretéből a következő tizennégy játékos szerepel a DVTK következő idényre közzétett keretében:
Andor Teodóra, Bagó Dóra, Bukta Nikolett, Bíró Petra, Fazekas Vivien, Jakab Zsófia, Kota Szabina, Libertényi Adél, Pifku Noémi, Pifku Vivien, Pócs Réka, Veres Vivien, Végh Diána és Végh Katalin Angéla.
Ez a DVTK nyilvánosan közzétett, 24 fős keretének több mint 58 százaléka.
Vagyis a jelenlegi DVTK női NB I-es csapatának többségét olyan játékosok alkotják, akik az előző idényben még az Eger SE NB II-es keretéhez tartoztak.
Velük együtt érkezett Diósgyőrbe dr. Vitányi László is, aki az előző idényekben az Eger SE női csapatát irányította. A DVTK hivatalos közleménye szerint Vitányi lett a diósgyőri NB I-es csapat vezetőedzője, miközben megtartotta az Egernél betöltött női szakmai igazgatói feladatait is.
Az NB I-es DVTK felkészülését ráadásul Egerben végzi, miközben hazai mérkőzéseit a DVTK edzőközpontjában játssza.
A konstrukció tehát így néz ki:
- a csapat neve DVTK;
- az NB I-es indulási jog a DVTK-é;
- a keret többsége az előző idényben Egerben játszott;
- a vezetőedző az Eger korábbi edzője;
- az edzések Egerben zajlanak;
- a mérkőzéseket Diósgyőrben rendezik;
- Vitányi közben az egri női szakág szakmai irányításában is megmaradt.
Ez lehet egy tudatos regionális együttműködés. De ha ennyire összetett rendszer jött létre, akkor annak szerződéses, pénzügyi és döntéshozatali hátterét is illene bemutatni.
Budafok költözött Egerbe?
Az Eger SE természetesen nem maradhatott felnőtt NB II-es csapat nélkül. Miután a korábbi keret több mint fele Diósgyőrbe került, új játékosokra volt szükség.
A megoldás Budafokról érkezett.
A Budafoki LC 2025/2026-os keretéből tizennégy játékos található meg az Eger SE 2026/2027-es NB II-es névsorában:
Ladányi-Bognár Edina, Blayer Zsófia, Hadas Panna, Pavlik Júlia, Balogh Panna, Herczik Dorina Napsugár, Kiss-Zlidnis Inna, Tarpataki Nóra, Bor Csenge Nóra, Mislai Fruzsina, Galambos Vivien, Hajagos-Tóth Eszter, Bajok Ida Valéria és Őri Boglárka.
Ez a jelenleg feltüntetett 18 fős egri keret közel 78 százaléka.
A játékosokkal együtt a korábbi budafoki vezetőedző, Könczey Zsolt is Egerbe került. Eszes Mihály pedig Budafokon és jelenleg Egerben is technikai vezetőként szerepel.
A névsor alapján tehát nem egyszerűen tizennégy, egymástól független játékos választotta ugyanazt az új klubot. Egy korábbi csapat meghatározó része és szakmai stábja együtt folytatta Egerben.
Az Eger SE jelenlegi NB II-es együttese játékosállományát és szakmai vezetését tekintve sokkal inkább mutat folytonosságot a korábbi Budafoki LC-vel, mint az előző idény egri csapatával.
Leegyszerűsítve: a korábbi Eger jelentős része DVTK-mezt kapott, a korábbi Budafok jelentős része pedig Eger SE-mezt.
Egyetlen játékos maradt a régi Egerből
A legbeszédesebb adat talán nem is a tizennégy távozó, hanem az egyetlen maradó játékos.
Az Eger SE 2025/2026-os és 2026/2027-es NB II-es keretében egyetlen közös nevet találunk: Kóka Bíborkáét.
Hangsúlyozni kell: ez az MLSZ adatbankjában feltüntetett aktuális keretek összevetése, nem valamennyi szerződés vagy játékengedély teljes körű jogi vizsgálata. A nyilvánosan látható névsor azonban így is egyértelmű.
Az előző idény egri felnőttcsapatának helyén lényegében egy új, döntően Budafokról érkezett együttes játszik.
Az Eger SE neve, címere és NB II-es helye megmaradt. Az előző csapat személyi folytonossága szinte teljesen eltűnt.
Joggal merül fel a kérdés: mi alapján nevezzük ezt még ugyanannak az egri csapatnak?
Dr. Vitányi László: egyszerre Diósgyőr, Eger és Mezőkövesd
A történet központi szereplője dr. Vitányi László. Nem azért, mert bizonyítottan szabálytalanságot követett volna el. Ilyen bizonyítékot nem találtunk. Azért, mert a nyilvánosan elérhető adatok szerint rendkívül sok, egymással kapcsolatba kerülő sportszervezetnél töltött vagy tölt be meghatározó szerepet.
Vitányi:
- a DVTK női NB I-es csapatának vezetőedzője;
- az Eger SE női szakmai irányításában továbbra is meghatározó szereplő; annak vezetője
- az Eger SE női NB I-es futsal csapatának vezetőedzője;
- a Mezőkövesd Zsóry hivatalos kluboldalán a női szakosztály vezetőjeként szerepelt;
- az MLSZ adatbankjában a Garvittax Focisuli Kft. kapcsolattartási adatai között az ő e-mail-címe jelenik meg;
- a Titánium Sport és Tehetséggondozó Alapítvány nyilvános adatai szerint annak kuratóriumi elnöke.
A mezőkövesdi szerep különösen érdekes. A klub hivatalos beszámolójában egyértelműen „Vitányi László, a női szakosztály vezetője” megjelöléssel idézték.
Vitányi tehát nemcsak az Eger–DVTK-rendszerben jelenik meg, hanem egy harmadik térségi klub női labdarúgásának irányításában is szerepet vállalt.
Ez már nem egy egyszerű edzői állás. Ez egy több klubon átívelő “pókháló”.
Lehetne persze azt mondani, hogy Vitányi kivételes szervezőkészséggel rendelkező, nagy munkabírású szakember, aki ott is csapatot épít, ahol mások nem tudnak. De akkor is választ kell adni arra: miként választható el egymástól három különböző klub érdeke, játékospolitikája és szakmai döntéshozatala?
Mi történik például akkor, ha ugyanazért a játékosért az Eger, a DVTK és a Mezőkövesd is érdeklődik? Ki dönti el, melyik klubhoz kerüljön? Kinek az érdeke az elsődleges? Ki ellenőrzi a döntést?
A Garvittax és az egri jogi vezető szerepe
A kapcsolatrendszer itt még nem ér véget.
Az Eger SE hivatalos szervezeti oldala dr. Garamszegi Dórát tünteti fel a klub jogi vezetőjeként, aki nem mellékesen Vitányi házastársa volt.
Egy nyilvános céginformációs adatbázis szerint dr. Garamszegi Dóra Zsuzsa a GARVITTAX Focisuli Kft. jelenlegi tulajdonosa. Ugyanennek a sportszervezetnek az MLSZ-adatlapján Vitányi Lászlóhoz köthető e-mail-cím szerepel kapcsolattartási címként.
A Titánium Sport és Tehetséggondozó Alapítvány honlapja pedig Vitányit kuratóriumi elnökként, Garamszegi Dórát kuratóriumi tagként nevezi meg. Ezek nyilvános szakmai és szervezeti kapcsolatok. Önmagukban egyik sem bizonyít visszaélést, szabálytalanságot vagy összeférhetetlenséget.
Azt viszont világosan mutatják, hogy ugyanazok a szereplők több, az egri és térségi labdarúgáshoz kötődő szervezetben is megjelennek.
Információink szerint dr. Garamszegi Dóra korábban a Mezőkövesd klubjánál is jogi feladatokat látott el. Ennek pontos munkakörére, időtartamára és jogviszonyára nem találtunk jelenleg elérhető elsődleges klubdokumentumot, ezért ennek megerősítését az Eger SE-től és a Mezőkövesdtől is kérni fogjuk.
Ha ez az információ helytálló, akkor ugyanaz a személyi kör nemcsak az Eger SE, a DVTK és a Garvittax, hanem a Mezőkövesd működésében is több ponton megjelent.
Ez még fontosabbá teszi az átláthatóságot.
A futsalban még kuszább a kép
Az Eger SE női futsalcsapatának vezetőedzőjeként ugyancsak Vitányi László szerepel. Az MLSZ korábbi hivatalos jegyzőkönyvében az Eger női futsalcsapatának több olyan játékosa is megtalálható, aki nagypályán az előző idényben Egerben, jelenleg pedig Diósgyőrben szerepel.
A futsal és a nagypályás labdarúgás külön szakágnak számít, ezért egy játékos nagypályán és futsalban eltérő klubhoz is tartozhat. Ez önmagában szabályos.
Hadas Panna MLSZ-adatlapja például az Eger SE-t jelöli meg aktuális nagypályás klubként, futsalban viszont a Csepel FC USE-t. Emiatt lehetséges, hogy egy játékos nagypályán az Egerhez tartozik, futsalban pedig egy másik egyesület színeiben akár az Eger ellen is pályára léphetett, sőt gólokat is lőtt jelenlegi klubja futsal csapatának! Elképesztő ugye!?
Ez nem bizonyít szabálytalanságot, de a klubvezetők döntéseit morálisan minimum megkérdőjelezi, a játékosok identitását pedig rombolja.
Azt viszont jól mutatja, mennyire követhetetlenné vált a rendszer egy átlagos szurkoló vagy szülő számára. Ugyanazok a játékosok különböző sportágakban, különböző klubnevek alatt, részben ugyanazon szakmai kör irányítása mellett jelennek meg.
Egy ilyen rendszer kizárólag teljes nyilvánosság és pontos tájékoztatás mellett képes bizalmat teremteni.
És mi lesz, ha a DVTK kiesik?
A DVTK kiesését jelenleg nem lehet befejezett tényként kijelenteni, csak szinte biztosra venni az eddigiek alapján: nyolc meccsből nyolc vereség, nulla pont, mínusz 37-es gólarány. Azt viszont már most meg kell kérdezni, milyen forgatókönyv készült arra az esetre, ha a csapat nem tudja megőrizni NB I-es tagságát.
Mert mi történik akkor a „fúzióval”?
Az együttműködés valódi, hosszú távú szakmai program, vagy addig tart, amíg a DVTK neve mögött rendelkezésre áll egy NB I-es indulási jog?
Ha a DVTK kiesik, akkor az Egerből érkezett tizennégy játékos Diósgyőrben marad? Visszatér Egerbe? Szabadon távozik? Esetleg újabb klubhoz kerül?
Ha a DVTK és az Eger SE ugyanabban az osztályban találja magát, akkor mi történik a két kerettel? Egymás ellen játszik majd a korábbi Eger és a jelenlegi Eger? Az egyik csapatban az előző évi egri játékosok, a másikban az előző évi budafokiak futballoznak majd?
És kinek lesz akkor az edzője Vitányi László?
A DVTK-nál marad az NB II-ben? Visszatér az Eger kispadjára? Továbbra is mindkét klub szakmai rendszerében dolgozik? Vagy a mezőkövesdi női szakágban vállal nagyobb feladatot?
Ki hozza majd meg ezt a döntést?
A DVTK vezetése? Az Eger SE vezetése? A játékosok? Vagy maga Vitányi?
Ha a rendszer valóban két önálló klub kölcsönös együttműködése, akkor léteznie kell előre kidolgozott válaszoknak. Ha nincsenek ilyen válaszok, akkor felmerül a gyanú, hogy nem hosszú távú klubstratégia született, hanem egyetlen szezonra összerakott működési konstrukció és ne legyünk naivak akkor ez az egész csak a pénzről szólt, nem a játékosok fejlesztéséről.
A játékosok azonban nem áthelyezhető tételek egy Excel-táblázatban. Pályafutásuk, megélhetésük, tanulmányaik és családi életük függ attól, milyen jövőt ígértek nekik.
Joguk van tudni, hogy mi lesz velük akkor, ha az NB I-es terv nem működik.
Ki vállalja a kiesés felelősségét?
Ha a DVTK sikeres lesz, kié lesz a siker?
Diósgyőré, mert az ő nevén szerepel a csapat? Egeré, mert onnan érkezett a keret többsége, ott zajlanak az edzések és onnan jött a vezetőedző? Vagy Vitányié, mert ő építette fel a rendszert?
És ha a DVTK kiesik, kié lesz a kudarc?
A DVTK-é? Az Egeré? Az Egerből elvitt játékosoké? Az edzőé? Vagy akkor hirtelen mindenki csak a saját klubjáért lesz felelős?
A fúzió szó addig kényelmes, amíg a felelősséget közösen lehet kommunikálni. De vereség, kiesés vagy pénzügyi probléma esetén már pontosan tudni kell, ki miben döntött, ki mit vállalt, és kinek kell elszámolnia az eredménnyel.
Nem lehet a siker közös, a kudarc pedig gazdátlan.
Mi marad a klubok identitásából?
Egy futballklub nem pusztán egy cégnév, egy MLSZ-regisztráció és egy indulási jog.
A klubhoz város, közösség, címer, szín, múlt és szurkolói kötődés tartozik. Az Eger SE több mint százéves története nem cserélhető le egyik nyárról a másikra tizennégy új névvel úgy, mintha mindössze a csapatbusz ülésrendje változott volna meg.
Ugyanez igaz a DVTK-ra és a Budafokra is.
Mit jelent ma DVTK-játékosnak lenni, ha a keret többsége egy évvel korábban még Egerben játszott, a csapat Egerben edz, és az Eger korábbi edzője irányítja?
Mit jelent ma az Eger SE női csapatának szurkolni, ha a keret közel négyötöde előzőleg Budafokon futballozott, és az előző egri csapatból egyetlen játékos maradt?
És mi maradt a Budafoki LC női csapatának közösségéből, ha játékosainak és szakmai stábjának jelentős része immár egri színekben jelenik meg?
A címer önmagában nem teremt identitást. A mezt fel lehet venni egyik napról a másikra. A klubhoz tartozás érzését azonban nem lehet adminisztratív úton átigazolni.
Hol van ebben a klubhűség?
A labdarúgás folyamatos mozgás. Játékosok és edzők klubot váltanak, ha jobb szakmai vagy anyagi lehetőséget kapnak. Ezzel önmagában nincs probléma.
De itt nem néhány ember egyéni pályafutási döntéséről van szó.
Egész játékoscsoportok, “csapatgerincek”, edzők és szakmai struktúrák kerültek át másik klubnév alá. Ebben a helyzetben már nem lehet elintézni a kérdést azzal, hogy „ilyen a futball”.
Ha egyik évben valaki az Eger SE feljutásáért küzd, a következő évben pedig a DVTK mezében játszik, miközben továbbra is Egerben edz, akkor mit jelent számára a klubhűség?
Ha valaki Budafokon épít csapatot, majd szinte ugyanazokkal a játékosokkal Egerben folytatja, akkor hol ér véget a szakmai közösség és hol kezdődik a klubidentitás?
Kikhez kell kötődniük a szurkolóknak: a játékosokhoz, az edzőhöz, a városhoz, a mezhez vagy az indulási jogot birtokló sportszervezethez?
Ha a klubok bármikor komplett kereteket cserélhetnek egymás között, akkor mitől több egy klub egyszerű versenyeztetési keretnél?
Hová utazzon az egri szülő?
Az egész történet abszurditását talán egy egyszerű családi helyzet mutatja meg legjobban.
Egy egri szülő éveken keresztül nézte, ahogy a lánya vagy gyermeke edzőtársai az Eger SE-ben játszanak. Ismerte a játékosokat, az edzőket, a csapat történetét. Azonosult az együttessel, kijárt a mérkőzésekre, segítette a közösséget.
Ha most ugyanazokat a játékosokat akarja látni, Diósgyőrbe kell utaznia, és DVTK-mezben kell szurkolnia nekik. Papíron közben továbbra is létezik az Eger SE női csapata. Csakhogy abban az előző idény egri keretéből egyetlen játékos maradt.
Akkor melyik a „valódi” egri csapat?
Az, amelyik Eger SE néven játszik, de döntően Budafokról érkezett? Vagy az, amelyik DVTK néven szerepel, de a keret többsége Egerből jött és Egerben edz?
És miért kell egy korábbi budafoki szurkolónak vagy szülőnek Egerbe utaznia, ha az előző évben még Budafokon látott játékosok többségét szeretné követni?
Mit mondanak ennek a két családnak?
Azt, hogy ne a klubnak, hanem a játékoscsoportnak szurkoljanak? Hogy a címer mindegy? Hogy a város mindegy? Hogy az számít, melyik sportszervezet tud éppen versenyzési lehetőséget biztosítani?
Ha igen, akkor a klubok miért kérnek hűséget a szurkolóktól?
Milyen példát mutatnak a gyerekeknek?
Talán ez a legsúlyosabb kérdés. A sportvezetők folyamatosan klubhűségről, közösségről, kitartásról, identitásról és példamutatásról beszélnek. A gyerekektől elvárják, hogy legyenek büszkék a címerre, tiszteljék a klubot, maradjanak hűségesek a csapathoz és dolgozzanak éveken keresztül azért, hogy egyszer a felnőttek között is pályára léphessenek.
De milyen mintát látnak most az egri utánpótlás játékosai?
Azt, hogy ha elég jók lesznek, akkor az Eger SE felnőttcsapatába kerülnek? Vagy azt, hogy az Egerben felépített csapat egyszer csak egy másik klub neve alatt folytatja?
Mit mondanak annak az egri kislánynak, aki azért jár évek óta edzésre, mert egyszer az Eger SE felnőttcsapatában szeretne játszani?
Azt, hogy legyen türelmes, mert mire felnő, lehet, hogy a csapat DVTK-mezben szerepel? Vagy azt, hogy az Eger felnőttcsapatába kerülhet, amelyet addig egy másik városból érkező komplett játékoscsoporttal töltenek fel?
Mit tanul ebből a gyerek?
Hogy a klubhűség csak tőle elvárás, a klubvezetők számára viszont szabadon alakítható kommunikációs fogalom?
Hogy a címer szent, amíg érdek fűződik hozzá, de lecserélhető, ha egy másik klubnál magasabb osztályú indulási jog van?
Hogy a közösség, amelyben felnőtt, egyik nyárról a másikra átnevezhető, átköltöztethető vagy másik játékoscsoporttal helyettesíthető?
A gyerekek nem a sajtóközleményekből tanulnak. Azt figyelik, mit tesznek a felnőttek.
Ha azt látják, hogy egész csapatok mozognak címerek és városok között, miközben ezt fúziónak nevezik, de senki nem magyarázza el a döntések valódi tartalmát, abból nem klubhűséget tanulnak.
Hanem azt, hogy a klub csak eszköz.
Mi lesz az egri utánpótlás valódi útja?
A felnőttcsapat egyik legfontosabb feladata az lenne, hogy perspektívát mutasson a saját utánpótlásnak.
De jelenleg hová vezet az egri leányjátékosok útja?
Az Eger SE NB II-es csapatába? A DVTK NB I-es együttesébe? Az egri futsalcsapatba? A Mezőkövesd női szakágához? Vagy mindig oda, ahol az adott pillanatban hely és magasabb osztályú indulási lehetőség kínálkozik?
Ki és milyen szempontok alapján dönti el, melyik játékos melyik klubhoz kerül?
A játékos fejlődése az elsődleges? Az Eger SE érdeke? A DVTK NB I-es keretének szükséglete? A Mezőkövesd csapatépítése? Vagy a teljes, több klubot összekapcsoló rendszer működőképessége?
Lehet regionális utánpótlási modellt építeni. De akkor azt névvel, szabályokkal, átjárási rendszerrel, felelősségi határokkal és nyilvános szakmai programmal kell létrehozni. Nem elegendő, ha a rendszer csak egyetlen ember személyes kapcsolatrendszerén keresztül érthető meg.
Mert mi történik akkor, ha ez az ember egyik napról a másikra távozik?
Marad működő rendszer, vagy szétesik minden?
Mi értelme van így Egerben a felnőtt női csapatnak?
Ezen a ponton fel kell tenni a legegyszerűbb, egyben legkellemetlenebb kérdést: ebben a rendszerben mi a valódi értelme annak, hogy Egerben továbbra is működjön felnőtt női nagypályás csapat?
Azért van rá szükség, hogy az egri utánpótlás játékosainak legyen helyi felnőttperspektívájuk? Ha igen, miért csak egyetlen játékos maradt benne az előző egri keretből?
Azért, hogy Eger városát és az Eger SE-t képviselje? Ha igen, hogyan szolgálja ezt a célt egy döntően Budafokról érkezett keret, miközben az előző egri csapat nagyobb része DVTK-mezben szerepel?
Vagy azért szükséges az egri NB II-es csapat, hogy legyen egy második versenyeztetési szint, ahová játékosokat lehet elhelyezni, ahonnan játékosokat lehet továbbmozgatni, és amely fenntartja a több klubon átívelő rendszer működőképességét?
Nem a Budafokról érkezett játékosok egri szereplésével van probléma. Ők futballozni szeretnének, és éltek egy felkínált lehetőséggel.
A kérdés az, hogy az Eger SE felnőtt női csapata önálló egri szakmai célokat szolgál-e, vagy csupán néhány szereplő fizetése a cél!?
A jelenlegi felnőtt csapatnak van saját egri identitása, saját célja és saját útja? Vagy csak egy név, egy indulási jog és egy mez, amelyet mindig az a játékoscsoport tölt meg, amelynek éppen helyet kell találni?
Ha egy klub nem a saját közösségét, utánpótlását és városát építi, akkor előbb-utóbb azt is meg kell kérdezni: klub-e még, vagy csak egy versenyeztetési felület?
Szakmai bravúr vagy ellenőrizetlen hatalomkoncentráció?
El kell ismerni: amit Vitányi László szervezési szempontból végrehajtott, az jelentős teljesítmény.
Az Eger korábbi játékosainak többsége lehetőséget kapott az NB I-ben. A DVTK rövid idő alatt nagyrészt kész csapatot kapott. Az Eger SE NB II-es helye sem maradt üresen, mert Budafokról érkezett egy összeszokott játékoscsoport és szakmai stáb.
Ha kizárólag a működőképességet nézzük, a rendszer hatékony. De egy sportszakmai konstrukció nemcsak attól elfogadható, hogy működik. Átláthatónak, ellenőrizhetőnek és az érintett klubok önálló érdekeivel összeegyeztethetőnek is kell lennie.
Jelenleg egyetlen ember egyszerre kötődik az NB I-es DVTK-hoz, az NB II-es Egerhez, az Eger női futsalcsapatához és a mezőkövesdi női szakághoz. A hozzá szakmailag kapcsolódó Garvittax tulajdonosaként az Eger SE jogi vezetőjét tünteti fel egy nyilvános cégadatbázis, miközben mindketten ugyanazon sportalapítvány tisztségviselői.
Ettől még senki nem válik „futballbűnözővé”.
Az azonban már jogos közérdekű kérdés, hogy ekkora befolyást, ennyi párhuzamos szerepkört és egész játékoskeretek mozgatását milyen belső kontroll, tulajdonosi felügyelet és nyilvános elszámoltathatóság kíséri.
Eger neve megmaradt. De kié lett a csapat?
A jelenleg rendelkezésre álló adatok nem bizonyítanak bűncselekményt, csalást vagy jogellenes pénzügyi előnyszerzést. Ezeket bizonyíték nélkül állítani nem lehet.
De ahhoz bőven elegendők, hogy kimondjuk: az egri női labdarúgásban nem egyszerű nyári játékosmozgás történt.
Az Eger előző csapatának jelentős része és vezetőedzője Diósgyőrbe került. Az egri NB II-es helyet egy döntően Budafokról érkezett keret és a budafoki szakmai stáb töltötte fel. Az előző és a jelenlegi egri keret között egyetlen játékos jelenti a folytonosságot. Mindezt egy olyan szakember irányításával vagy szakmai felügyelete mellett hajtották végre, aki egyszerre több érintett klub működésében jelenik meg.
Lehet ezt szakmai zsenialitásnak nevezni. Lehet kényszerhelyzetben megszületett regionális mentőakciónak tekinteni. De amíg a klubok nem hozzák nyilvánosságra a megállapodásaik lényegét, a pénzügyi hátteret és a döntési jogosultságokat, addig egy másik értelmezés is megkerülhetetlen:
Eger neve megmaradt, de az egri csapat eltűnt. A helyére egy másik csapat érkezett, miközben az előző egri keret egy harmadik klub címerében folytatta.
A játékosok egyik napról a másikra másik mezt kaptak. A szülők és a szurkolók pedig utazhatnak utánuk Egerből Diósgyőrbe, Budafokról Egerbe, mintha a város, a címer és a klub múltja pusztán földrajzi részlet lenne.
Pedig egy klub nem fuvarozócég, a játékos nem rakomány, a szurkoló pedig nem statiszta.
A labdarúgás lényege éppen az a kötődés, amelyet most ez a rendszer bizonytalanná tett.
Lehet mindez szabályos.
Lehet rövid távon működőképes.
Lehet akár szakmailag eredményes is.
De amíg senki nem mondja meg, mi történik egy kiesésnél, kihez tartoznak valójában a játékosok, melyik klub érdeke az elsődleges, milyen jövőt kínálnak az egri gyerekeknek, és egyáltalán mi a célja az egri felnőtt női csapatnak, addig ezt felelős klubépítésnek sem lehet nevezni.
Mert ahol a nevek, a címerek és a játékoskeretek ennyire könnyen felcserélhetők, ott előbb-utóbb már nem az lesz a kérdés, hogy ki melyik klubban futballozik.
Hanem az, hogy maradt-e még egyáltalán klub és lélek a mezek mögött.
Súlyos kérdések amelyre választ kell adniuk az érintetteknek:
- Pontosan milyen jogi, sportszakmai és pénzügyi megállapodás alapján nevezi az Eger SE és a DVTK fúziónak az együttműködést, és létrejött-e bármilyen közös jogi személy vagy közös sportszervezet?
- Milyen jogcímen, milyen időtartamra és milyen pénzügyi feltételekkel került tizennégy korábbi egri játékos a DVTK-hoz; történt-e átigazolási díj, költségtérítés vagy képzési hozzájárulás?
- Volt-e szervezeti vagy pénzügyi megállapodás a Budafoki LC és az Eger SE között, és miért maradt mindössze egy közös játékos az Eger két egymást követő NB II-es keretében?
- Ki finanszírozza a DVTK női csapatának egri edzéseit, utazását, személyi kiadásait és infrastruktúra-használatát, és érint-e mindez önkormányzati, akadémiai, TAO- vagy más közpénzből származó támogatást?
- Dr. Vitányi László pontosan mely sportszervezetekkel áll munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban, mely kluboktól kap díjazást, és az egyes helyeken milyen döntési jogosultságokkal rendelkezik?
- Milyen szabályok előzik meg az Eger SE, a DVTK és a Mezőkövesd között kialakuló érdekellentétet, és ki dönti el, melyik klubhoz kerüljön egy olyan játékos, akire több érintett csapat is igényt tart?
- Dr. Garamszegi Dóra pontosan milyen korábbi jogi feladatot látott el a Mezőkövesdnél, és hogyan kapcsolódik össze jelenlegi egri jogi vezetői szerepe, a Garvittax tulajdonosi helyzete, valamint a Vitányival közösen betöltött alapítványi tisztség?
- Ebben a rendszerben mi a valódi értelme az Eger SE felnőtt női nagypályás csapatának: az egri utánpótlás számára biztosít helyi perspektívát, Eger városát képviseli, vagy elsősorban egy több klubon átívelő játékosmozgatási rendszer egyik állomása?
- Milyen konkrét utat kínál az Eger SE a saját leány-utánpótlásának, és milyen szempontok alapján kerülhet egy egri játékos az Eger NB II-es, a DVTK NB I-es, az egri futsal- vagy a mezőkövesdi csapathoz?
- Mi történik az együttműködéssel, ha a DVTK kiesik az NB I-ből; létezik-e erre írásban rögzített sportszakmai, szerződéses és pénzügyi forgatókönyv?
- Kiesés esetén mi lesz az Egerből érkezett játékosokkal: Diósgyőrben maradnak, visszatérhetnek Egerbe, szabadon távozhatnak, vagy másik klubhoz irányítják őket?
- Ha a DVTK és az Eger SE ugyanabban az NB II-es bajnokságban találja magát, hogyan működik tovább a konstrukció, és melyik csapatnak lesz a vezetőedzője Vitányi László? Ilyen összefonódások esetén lehet egy bajnokságot sportszerűnek tartani?
- Ki vállalja a szakmai és vezetői felelősséget, ha az NB I-es terv sikertelen lesz; kié a siker, ha működik a rendszer, és kié a kudarc, ha a DVTK kiesik?
- Mit jelent ebben a konstrukcióban a klubidentitás és a klubhűség, ha egy egri szülőnek Diósgyőrbe kell utaznia az előző egri csapat játékosaiért, egy budafoki szülőnek pedig Egerbe a korábbi budafoki keretért?
- Milyen példát mutatnak a gyerekeknek azzal, hogy komplett játékoskeretek kerülnek egyik klubcímer alól a másik alá, és marad-e működő egri női futballrendszer akkor is, ha Vitányi László egyszer távozik?