Elkészült az új vásártér Egerben: Az EVAT Zrt. üzemelteti majd a közösségi teret

Befejeződtek a tereprendezési munkálatok az egri Petőfi téren kialakított új vásártéren, amely hamarosan az EVAT Zrt. üzemeltetésében várja a városlakókat. A beruházásról Gömöri László alpolgármester és Vágner Ákos polgármester is beszámolt, hangsúlyozva a projekt közösségi és gazdasági jelentőségét.

Idő előtt készült el a tereprendezés

Vágner Ákos, Eger polgármestere a TV Egernek elmondta, hogy az új vásártér tereprendezése, a zúzott kő terítése és a kerítések elbontása határidő előtt elkészült. Hozzátette, hogy a Petőfi tér melletti, Gólya utcai leromlott állagú járdaszakaszt is felújították a munkálatokkal egy időben. Az őszi időszakban a zöldterület-fejlesztés is megvalósul majd a területen.

Stabil üzemeltetés az EVAT Zrt. kezében

Gömöri László alpolgármester kiemelte, hogy bár a vásártér önkormányzati forrásból épült, a város vezetése kulcsfontosságúnak tartotta, hogy az üzemeltetés ne esetlegesen, hanem stabil, tapasztalt szakmai kézben legyen. Éppen ezért került a terület a városi tulajdonú EVAT Zrt. kezelésébe. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy az EVAT Zrt. komoly tapasztalattal rendelkezik városüzemeltetésben, közösségi és ingatlanhasznosítási területen, és figyelembe veszi az önkormányzat és a város gazdasági érdekeit is.

„Ez a modell lehetővé teszi, hogy a vásártér ne csak működjön, hanem hosszú távon élő, aktív, és valóban a városlakók érdekeit szolgáló közösségi térként funkcionáljon – fogalmazott Gömöri László.

Scroll to Top