Érdemi egyeztetést vár a kormányzattól az önkormányzatok finanszírozásáról a Megyei Jogú Városok Szövetsége

Facebook
Reddit
WhatsApp
Email

Vágner Ákos, Eger polgármestere a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) legutóbbi közgyűlését követően számolt be azokról a közös szakpolitikai kezdeményezésekről, amelyekkel a vidéki nagyvárosok pénzügyi stabilitását és önállóságát kívánják erősíteni. A polgármester kiemelte: a 25 megyei jogú várost tömörítő szövetség határozottan szorgalmazza az önkormányzatokat érintő döntések előtti érdemi kormányzati párbeszédet.

Fotó: Vágner Ákos közösségi oldala

A közgyűlésen egyhangúlag elfogadott nyilatkozatban az MJVSZ kezdeményezte a kormánynál, hogy a jövőben minden, az önkormányzati szektort érintő kérdésben a döntéshozatal előtt folytassanak érdemi egyeztetést a szövetséggel. Vágner Ákos szerint ez az elvárás különösen időszerű, hiszen az 1151/2026. (V.18.) számú kormányhatározat elrendelte az önkormányzati finanszírozási környezet soron kívüli felülvizsgálatát.

Igazságosabb finanszírozást a közösségi közlekedésben

Eger polgármestere rámutatott: a városok előtt álló feladatok közül kiemelten fontos a finanszírozási rendszer átalakítása. Példaként a közösségi közlekedést hozta fel, amely jelenleg jogi anomáliát hordoz: míg a Főváros számára a feladatellátás kötelező és állami támogatással jár, addig a megyei jogú városok – köztük Eger – számára ez csupán önként vállalt feladat, állami forrás nélkül.

„Városunkban a finanszírozás elsődleges forrása a helyi iparűzési adó (HIPA), amelyből számos egyéb kötelező feladatot is el kell látnunk. Egy stagnáló helyi gazdaságú város számára, mint Eger, ez különösen nagy teher” – húzta alá a polgármester.

Kiemelt javaslatok a pénzügyi önállóságért

A Szövetség az elmúlt időszakban több, a városok életét alapjaiban érintő témában dolgozott ki javaslatcsomagot, ideértve a gyermekétkeztetés, a hajléktalanellátás, valamint a szolidaritási hozzájárulás rendszerének kérdéskörét. A mostani közgyűlésen tovább bővült a javaslatok sora:

  • A kötelező és vállalt Önkormányzati feladatok áttekintése és a feladatok közötti aránytalanságok kezelése.
  • Pénzügyi önállóság és az önkormányzatok gazdálkodási mozgásterének bővítése.
  • Szolidaritási hozzájárulás felülvizsgálata az igazságosabb elosztás érdekében.

Erős érdekérvényesítés

Vágner Ákos emlékeztetett arra, hogy az MJVSZ több mint három évtizede képviseli azt a 25 vidéki nagyvárost, ahol mintegy kétmillió magyar állampolgár él, és ahol az ország gazdasági teljesítményének harmada keletkezik. Éppen ezért a szervezet az ország nyolc önkormányzati érdekképviselete közül a leghitelesebb és legmeghatározóbb partner.

„Hiszek abban, hogy a városok, így Eger érdekeit is közösen, együttműködve tudjuk a legeredményesebben képviselni. Fontos, hogy az önkormányzatok véleménye megjelenjen a döntéshozatalban, hiszen a helyi közösségek szolgálata közös felelősségünk” – zárta tájékoztatóját Vágner Ákos.

Scroll to Top