Feljelentést tett Ujvári Imre, Tiszafüred fideszes polgármestere Magyar Péter és a Tisza Párt ellen, miután a párt helyi rendezvénye kapcsán állítólagos szabálytalanságok történtek. A polgármester szerint a TISZA Párt engedély nélkül használt áramot egy nyilvános vécéből, és jogosulatlanul hajtott be autóval egy parkba. A Tisza Párt cáfolja a vádakat, és saját aggregátor használatára, valamint a polgármesteri eljárás politikai motivációjára hivatkozik.
Ujvári Imre a HírTV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Tisza Párt a helyi rendezvényhez szükséges áramot a város egyik nyilvános mosdójából vette, anélkül, hogy fizetett volna érte. „Amikor megtudta, hogy fizetnie kell érte, akkor azzal fenyegetőzött, hogy ő 20 ezer forintnál többet nem ad ezért, és hogyha többet kell fizetnie, akkor tüntetést szervez a hivatal elé” – fogalmazott a polgármester, utalva a vádak szerint Magyar Péter által tett kijelentésre.
A Tisza Párt azonban a HVG-nek adott nyilatkozatában határozottan cáfolta a vádakat. A párt közlése szerint nem nyilvános vécéből, hanem saját aggregátorukkal biztosították az áramellátást. A behajtással kapcsolatban a párt azt állítja, hogy rendelkeztek engedéllyel a parkba történő behajtásra, és senki nem szólt nekik arról, hogy nem hajthatnak be oda. A Tisza Párt szerint a polgármester valójában érzékenyen reagált arra, hogy több száz ember vett részt Magyar Péter helyi fórumán, és a feljelentés is ennek a politikai feszültségnek a része. A párt azt is hangsúlyozta, hogy a polgármester által hivatkozott fenyegetőzés nem történt meg, mivel Magyar Péter nem is beszélt Ujvári Imrével.
Magyar Péter országjárása, amelynek Tiszafüred is egyik állomása volt, a jelek szerint politikai hullámokat vet a településen. A helyi rendezvény körül kialakult vita várhatóan további feszültséget generál a két politikai szereplő között, miközben a rendőrség vizsgálja a polgármester által tett feljelentést.
Ujvári Imre tiszafüredi polgármester nem ismeretlen Egerben. Az EgriPost 2023. március 25-i cikkében megemlítik, hogy
„A tiszafüredi fideszes polgármesternek egy köze van Egerhez: 18 éves korában egri lányokat vert össze, amiért a bíróság el is ítélte.„
majd,
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2023.
március 30-án megtartott nyílt ülésén Minczér Gábor alpolgármester egy vita hevében megemlítette, hogy „Oroján úr haverja, Ujvári Imre nőt vert, és ezért el is ítélték.”
Akkoriban Oroján Sándor bukott Fideszes politikus szócsöveként ismert EgerHírek közölt egy riportot Ujvári Imrével. A politikus Spisák György volt egri aljegyzővel kapcsolatos állítólagos negatív tapasztalatait osztotta meg azokból az időkből, amikor az általa vezetett városban dolgozott jegyzőként.
Spisák György akkor a Facebook-oldalán reagált a lejárató cikkre:
“Ujvári Imre hazudik, nincs ebben semmi új, ilyen a jelleme, ő ezt már soha az életben nem fogja levetkőzni”
– foglalta össze a helyzetet az akkori egri aljegyző, ám tett egy ennél jóval érdekesebb megjegyzéseket is.
Emlékeztetett: 2014-ben Ujvári törvénytelenül távolította el őt hivatalából, ezt később bírósági ítélet is kimondta. Ujvári Imre és Oroján Sándor már 2017-ben igyekezett fenyegetőzve nyomást gyakorolni rá, hogy mondjon le tiszafüredi önkormányzati képviselői mandátumáról.
Erről egy kiszivárgott hangfelvételen a fideszes politikus párttársai körében nyíltan beszélt.
Akkor Oroján igyekezett Ujvárit kisegíteni, aki a jelek szerint az EgerHírekben lehozott riporttal viszonozta az akkori szívességet a 2023-ra már egyre szorultabb helyzetbe kerülő, mostanra a kormánypártból is kitessékelt bukott politikusbünöző barátjának.
Az N1TV 2016-ban utánajárt Ujvári viselt dolgainak. A tiszafüredi polgármester a kilencvenes évek második felében a Tiszafüreden működő Hunyadi Skins oszlopos tagja volt. Bőrfejű elvbarátaival rontottak rá a Tisza-parton kiránduló egri társaságra is, akik közül többeknek súlyos sérüléseket okoztak.
A polgármester a riportban “gyerekkori botlásnak” nevezi a brutális nőverést.
A csuklyát viselő támadókat egyébként még aznap este elfogták a rendőrök, és gyorsított eljárásban felfüggesztett börtönre ítélték őket.
