Gyurcsány Ferenc távozik a közéletből: lemondott minden tisztségéről és elválnak Dobrev Klárával

Facebook
Reddit
WhatsApp
Email

BudapestGyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) alapítója és elnöke bejelentette, hogy lemond pártelnöki, frakcióvezetői és országgyűlési képviselői tisztségeiről, valamint visszavonul a közéletből.

A döntést a DK elnöksége tudomásul vette. Dobrev Klára, a párt európai parlamenti képviselője bejelentette, hogy indul az elnöki posztért a heteken belül esedékes választáson. 

Gyurcsány Ferenc nem csak visszavonul a közélettől, hanem Dobrev Klárával el is válnak.

Gyurcsány Ferenc döntését azzal indokolta, hogy véget akar vetni a jobboldali politika „gyurcsányozásának”, amely szerinte ellehetetleníti az értelmes vitát és elleplezi a kormány hibáit. Dobrev Klára szerint a baloldalnak a jelenlegi, „forrongó” világban változásra van szüksége, és a DK új korszakot nyit.

„A baloldal soha nem félhet a változástól, különösen ma nem. Amikor tombol az országban az elnyomás, a megbélyegzés, a törzsi világ; amikor a közügyek megvitatása tesztoszteronhősök emelthangú acsarkodásában merül ki; amikor az orosz diktátor ártatlan ukrán civilek és családok lemészárlásával szeretne erősnek tűnni; amikor Trump és szélsőjobboldali multimilliárdosai felégetik az eddig békét és biztonságot garantáló nemzetközi rendet; amikor a jobboldal minden bajra, problémára csak gyurcsányozással képes válaszolni, lehetetlenné téve minden értelmes vitát. Ilyen időkben nekünk, baloldaliaknak fejest kell ugranunk a változásba. A baloldal maga a változás, így volt ez mindig is.” – írta Dobrev Klára Facebook-bejegyzésében.

A DK elnöki posztjára a párt teljes tagsága szavazhat, az átmeneti időszakban Molnár Csaba ügyvezető alelnök irányítja a pártot.

A bejegyzésben Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc egy személyes bejelentést is tettek: elválnak. Azt kérik a nyilvánosságtól, hogy tartsák tiszteletben magánéletüket, és nem kívánnak további nyilatkozatot tenni a témában.

„Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk. Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen. Persze mindig lesznek dologok, amelyek összekötnek minket; egymás iránti kölcsönös tiszteletünk, barátságunk örök, a gyerekeinknek mindig mi fogjuk jelenteni a családot, és persze Marcit is közösen neveljük. Most viszont gyászolunk – sok idő után ez az első dolog, amivel már nem együtt, hanem külön-külön kell megküzdenünk.” – írta a bejegyzésben Dobrev Klára.

 

Scroll to Top