Nem gyűjtötte össze a szükséges aláírásokat, így visszalépett és lemarad a szavazólapról Villangó Máté, a Munkáspárt-Szolidaritás pártszövetség egri országgyűlési képviselőjelöltje. Mivel a legtöbben valószínűleg most hallanak róla először, a Haber Eger interjújának célja nem a kampányolás: megadjuk a szót az eddig észrevétlen jelöltnek, hogy kiderítsük, ki is ő, mit képvisel és hogyan látja a világot.
Úri Viktor (Haber Eger): Mit lehet rólad tudni? Milyen eddigi politikai tevékenységet végeztél?
Villangó Máté (Munkáspárt): Én itt nőttem fel Egerben, ide jártam gimnáziumba, iskolába és apukám vállalkozásánál dolgozok az építőiparban. Mivel nekem hál’ Istennek azért majdnem mindegyik nagyszülőm él, sajnos egy kivételével, látva azt, hogy ők is szenvednek a nyugdíjból és a megélhetésből, döntöttem az indulás mellett és léptem be a Munkáspártba, mivel úgy gondolom, hogy leghitelesebben tudom képviselni a nyugdíjasokat, a munkásosztályt és a fiatalokat, hisz én sem most végeztem már iskolában, hanem 2021-ben.
Úri Viktor (Haber Eger): Mióta vagy kapcsolatban a Munkáspárttal? Mikor kezdődött nálad a politikai pálya?
Villangó Máté (Munkáspárt): A 2022-es választáson a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai közé tartoztam és meg voltam győződve arról, hogy Gyurcsány Ferenc és a felesége, Klára lesz az a személy, aki meg fogja dönteni ezt a rendszert és egy új hiteles rendszerváltást fog csinálni. Aztán gyorsan rá kellett döbbennem, hogy ahogyan viselkedtek az emberekkel és ahogyan beszéltek a médiában és amit cselekedtek, az nem igaz, tehát nem fogják tudni a munkásosztályt hitelesen képviselni. Feljött elém dr. Thürmer Gyulának, a Munkáspárt elnökének egy videója az interneten, utána olvastam a pártnak és szimpatikusak lettek. Talán a híradóban mondta egyszer, hogy a kommunista szó nem szitokszó, hanem csak annyi, hogy az embereket képviseljük. Én úgy gondolom, hogy nem bűn, ha valaki kommunista, nem bűn, ha a valaki a kommunizmussal, mint eszmerendszerrel szimpatizál, mivel az csak annyi, hogy az emberek oldalán van.
Úri Viktor (Haber Eger): Akkor kimondhatjuk, hogy te kommunista vagy. Annak tartod magad?
Villangó Máté (Munkáspárt): Persze.
Úri Viktor (Haber Eger): Mit jelent számodra ma a kommunizmus és a ti elképzelésetek szerint ez a rendszer hogyan valósulna meg a mai Magyarországon?
Villangó Máté (Munkáspárt): A kommunizmus számomra az emberek szolgálatát jelenti egy igazságosabb emberközpontú rendszerben. Ahol kevesebb a szegény és kevesebb a gazdag. Ahol a kapitalista kizsákmányolás felszámolásra kerül, felszámoljuk a szegénységet a gazdagok meg elszámoltatásra kerülnek. Úgy gondolom, hogy egy igazságosabb rendszerváltást csak a Munkáspárt hozhat. Azt szeretnénk, hogy az emberek ne a rosszra asszociáljanak ha meghallják, hogy kommunizmust, hanem arra hogy ez adott nekünk biztonságot és egy élhető, osztályok nélküli országot.
Úri Viktor (Haber Eger): A kommunizmusnak számos történelmi és elméleti irányzata létezik. Te személy szerint melyiket tartod követendőnek és milyen rendszert építenétek ki Magyarországon?
Villangó Máté (Munkáspárt): Talán a kádári gulyáskommunizmust. Úgy gondolom, hogy Magyarország a gulyáskommunizmus és a kádári rendszer alatt gyorsabban fejlődött, mint a keleti társaink. Panelházak építése, gazdasági növekedés, gyárak építése ezek mind-mind hozzájárultak Magyarország fejlődésében és az emberek jólétéhez. Vagy a kínai gazdasági kommunizmust. Ez a rendszer egyszerűen zseniálisan jól mutatja Kína és a kommunizmus összhangját és a fejlődést. Kína olyan gyorsan növekszik és fejlődik, hogy a világ nem tud lépést tartani velük és az emberek jólétéhez ezek mind hozzájárulnak.
Úri Viktor (Haber Eger): Ha sikerült volna elindulni, esetleg akár képviselő lettél volna – mert ugye ez volt a cél – milyen intézkedéseid lettek volna? Milyen programmal készültél?
Villangó Máté (Munkáspárt): Én mindig azt hangoztattam amikor bekopogtattunk az emberekhez, vagy amikor a piacon is beszélgettünk az emberekkel, hogy a Munkáspártnak és nekem a fő cél az, hogy aki dolgozni szeretne, az munkát kaphasson és dolgozhasson. Aki tanulni akar, az tanulhasson és mindent kapjon meg hitelesen a fejlődés érdekében. Természetesen a nyugdíjasok pedig már ne csináljanak semmit, hiszen már az országunkért eleget dolgoztak.
Úri Viktor (Haber Eger): Szerinted, miért nem jött össze a megfelelő számú ajánlás? Lehet azt mondani, hogy itt Egerben, valamint a választókörzetben nincs támogatottsága annak az ideológiának, amit képviselsz, vagy valami más oka lehet, például mondjuk szervezettségben?
Villangó Máté (Munkáspárt): A szervezettséggel szerintem nem volt gond, mert felkészültünk. Egy 30 oldalas Word-dokumentumot írtam, hogy mikor, hol, melyik utcában és hogyan fogunk gyűjteni. Tehát a szervezettség az hitelesen meg volt oldva és úgy gondolom, hogy mindent megtettünk a segítőimmel annak érdekében, hogy eltudjak indulni a választáson. Nagyon-nagyon sok opció van arra, hogy miért nem sikerült. Az első az, hogy a Munkáspártról nincs mindenkinek jó véleménye, mivel mi a régi értékeket akarjuk modernizálni és behozni a társadalomba, de dolgozunk azon, hogy jobb véleménnyel legyenek rólunk. A másik opció pedig az, hogy az emberek úgy voltak vele, hogy már aláírtak más pártnak és már másnak nem akarnak. Azt mondom, hogy a Fidesz szavazótáborát még úgy-ahogy meg lehetett győzni arról, hogy írjanak alá nekünk is, mivel ez az ő érdekük is, hogy minél több párt induljon. Valamint hivatkoztam arra, hogy ez a demokrácia, hogy minél több párt legyen. Viszont a tiszások valami elvakult módszerekkel nem akartak aláírni és volt olyan is, aki azt mondta, hogy a Tisza megtiltotta nekik, hogy aláírjanak. Hatalmas mellénnyel vágtam neki az indulásnak, de nem sikerült. Kömlőről származom, ott nőttem föl, ott nőttek föl nagyszüleim is ezért ott több ajánlást vártam, de előttünk már járt ott a Tisza egy nappal és mi pont másnap mentünk le. Még azok is, akik ismertek és láttak felnőni, azt mondták, hogy „a Tisza megtiltotta, hogy nektek aláírjak”. Tehát ez mind hozzájárult ahhoz, hogy nem sikerült összegyűjtenünk az aláírásokat.
Úri Viktor (Haber Eger): Mennyi ajánlás jött össze végül?
Villangó Máté (Munkáspárt): Az 500 összegyűlt, de érvénytelenítettek párat és emiatt nem lett meg.
Úri Viktor (Haber Eger): Milyen érdemi munkát, illetve tevékenységet végzett eddig a Munkáspárt Egerben és a térségben?
Villangó Máté (Munkáspárt): Voltak nagyobb akcióink. Talán kiemelkedhető a fiatalokra nézve, hogy csináltunk egy hatalmas “Csatlakozz kampányt” 2025. június 20-án, ahova ellátogatott dr. Thürmer Gyula a pártunk elnöke. Itt volt Urbin György, a Pest megyei szervezet elnöke és még jó páran a Munkáspárt aktivistái közül. Úgy gondolom, hogy ez jól sikerült. Ezt megelőzően 2025 februárjában volt egy másik nagy akciónk ami kórházakkal és az egészségüggyel kapcsolatos. Akkor kezdtük meg az aláírásgyűjtő akciónkat és akkor is ellátogatott hozzánk a pártunk elnöke. Mi, egriek – köztük én is – sok nemzetközi rendezvényen veszünk részt, legyen az akár a kubai, akár a venezuelai nagykövetségen. Többször jártam náluk és a venezuelai nagykövettel jó viszonyban vagyunk, szoktunk is beszélni. A kubai nagykövetségekre is gyakran járunk, akár a Fidel Castro megemlékezése vagy a kubai forradalom napja alkalmából. Természetesen május 9-én, a felszabadulás napján is ott szoktunk lenni és most is majd megyünk.
Úri Viktor (Haber Eger): Az egri szervezetnek van Facebook oldala vagy hol lehet veletek találkozni?
Villangó Máté (Munkáspárt): Jelen helyzetben, amit te is mondasz, így, hogy Heves Vármegyei Munkáspárt szervezet, így nincsen Facebook oldal. Viszont voltak szórólapjaink, amivel megszortuk a rendezvények előtt a környéket.
Úri Viktor (Haber Eger): Mik a te, illetve a te vezetésed alatt lévő szervezetnek itt a környéken a jövőbeni tervei?
Villangó Máté (Munkáspárt): Hát ezt sajnos nem tudom még teljesen 2026-ban, hiszen most lelkileg is meg kell emésztenem ezt a választást és túl kell lennem a választáson. Lesznek nagyobb tervek és programok, ami rendezés alatt áll. Polgármester úrhoz gyakran szoktunk bejárni beszélgetni.
Úri Viktor (Haber Eger): Miről szokott szó esni az ilyen találkozókon?
Villangó Máté (Munkáspárt): Eger fejlődéséről és Eger ügyeiről, hiszen én úgy gondolom, hogy mindegy, hogy ki melyik pártban van, az emberek a legfontosabbak.
Úri Viktor (Haber Eger): Akkor a polgármester, illetve a városvezetés meghallgatja az ötleteiteket?
Villangó Máté (Munkáspárt): Persze. Érdekes módon én úgy veszem észre, hogy elég jó kapcsolatot tudtunk eddig kiépíteni a városvezetéssel és remélem, hogy a továbbiakban egészen a ‘29-es önkormányzati választásokig ugyanilyen jó kapcsolatban fogunk tudni maradni. Meghallgatnak minket, mi is meghallgatjuk az ő gondolatait. A múltkori beszélgetésünk elsősorban arról szólt, hogy Egerben a közbiztonságot mindenképpen fejleszteni kell, mert nappal még azt mondom, hogy tiszta az utca, viszont este azért előkerülnek olyan emberek, akik drog vagy alkohol hatása alatt állnak. Úgy, hogy a belvárosban van az egyetlen szórakozóhely Egerben, a Népkerten vagy a Belvároson mindenképpen át kell sétálniuk az embereknek, hogy hazajussanak, akár a Cseboxba, akár a Lajosvárosban laknak. Egerben az utóbbi időben a Tesconál és a Népkertben is voltak késelések és ezt fel kell számolni.
Úri Viktor (Haber Eger): Tervezitek, hogy a 2029-es önkormányzati választásokon újra megméretteted magad, esetleg más egri jelöltekkel is kiegészülve indultok?
Villangó Máté (Munkáspárt): Minden lehetőséget ki kell aknázni, hogy megmutathassuk az emberek érdekeinek képviseletét, hogy hitelesen tudjuk az emberek érdekeit képviselni és igen, el fogunk indulni. Persze most hivatalosat 2026-ban nem tudok mondani, de tervben van és minden bizonnyal el fogunk indulni a választáson.
Úri Viktor (Haber Eger): A Nemzeti Választási Iroda által közzétett adatokból az látszik, hogy országosan meglett a kellő számú ajánlás, így a Munkáspárt-Szolidaritás szövetség tud országos listát állítani. Mivel azonban két párt indul együtt, a parlamenti bejutási küszöb számotokra nem 5, hanem 10 százalék. Mennyire reális cél ezt megugrani? Miben látod az indulás értelmét egy ennyire magasan lévő léc mellett?
Villangó Máté (Munkáspárt): Úgy gondolom az, hogy a pártnak 15-20 év után sikerült listát állítania az egy történelmi esemény. Ez történelmi esemény, hogy Magyarországon egy kommunista párt, ami egy százalékon sincs, országos listát tud állítani. A 2022-es választáson az Igen Szolidaritás Párttal voltunk pártkoalícióban a választáson, amit Szanyi Tibor vezetett. Akkor mi kitudtuk állítani azokat az egyéni jelölteket akik kellettek az induláshoz, viszont az ISZOMM nem tudta teljesíteni az ő részét, ezért 2022-ben a Munkáspártnak nem volt listája. Most viszont a Székely Sándor vezette Szolidaritás Pártja is tudta teljesíteni az ő részét és a Munkáspárt is majdnem mindenhol ezért is lett most listánk.
Úri Viktor (Haber Eger): A jelenlegi, meglehetősen alacsony támogatottságotok fényében felmerül a kérdés: az indulásnak inkább csak szimbolikus tétje van? A fő célotok pusztán az, hogy megmutassátok: léteznek még munkáspárti szavazók az országban?
Villangó Máté (Munkáspárt): Persze, a választáson való indulás az mindig megéri, mert lehet, hogy nem tudjuk mindig összegyűjteni az aláírásokat, de én úgy gondolom, hogy sok embernek mutattuk meg azt, hogy itt vagyunk. Akár a kitelepüléseken is, ugyanis amit az emberek nem nagyon látnak az az, hogy őrült nagy munkát tett bele a Munkáspárt. Akár kiemelhetném dr. Thürmer Gyulát a pártvezetőt vagy a pártunknak az alelnökeit, a Pest megyei szervezetét vagy a budapesti szervezetet. Őrült nagy munkát tettek bele és nagyon nagy gratulációm nekik, hogy sikerült az országos lista, hiszen, hogy ha ezek az emberek — a pártnak a motorjai — nem lettek volna, akkor most nem állnánk még ennyire semmi. Úgy gondolom, hogy megmutatni magunkat mindig érdemes. Nagyon sok emberrel tudtunk beszélni 2024 óta és talán én voltam az egyedüli olyan párttag a 2026-os választáson, akinek nem azt mondta a párt, hogy Villangó Máté te képviselőjelölt leszel Egerben, hanem én mentem oda a párt elnökéhez, hogy én is szeretnék indulni a választáson. Sok ember azt mondta, hogy fiatal vagy, 23 éves vagy, nem való vagy még ide, én viszont úgy gondolom, hogy a fiatalságnak is helyet kell adni a politikában és nekem is helyem lenne benne. Az, hogy az emberek mit gondolnak, majd ’29-ben kiderül. Ha megnézed az országos listánkat, nagyon sok olyan név került fel, akik őrült munkát tettek bele, viszont aki jobban megnézi és próbálja azt keresni, hogy hány fiatal van rajta az csak kettő jelöltet talál.
Úri Viktor (Haber Eger): Mit gondolsz a Munkáspárt jövőjéről? Életben tud-e még maradni a párt 2030-ig, lesz még utánpótlás?
Villangó Máté (Munkáspárt): Úgy gondolom, hogy amíg ilyen vezetése van a pártnak, mint dr. Thürmer Gyula és olyan alelnöke, mint Karacs Lajosné és ilyen elnökség, addig mindent át fog vészelni a párt. Amilyen munkát ők beletesznek és segítik a tagok munkáját és minden tag beletesz mindent, ami tőlünk telik. A vezetés is mindent beltesz, hogy fent tartsuk a pártot, hiszen nekünk ez kötelességünk, hogy legyen olyan párt amely hitelesen tudja az embereket képviselni.
Úri Viktor (Haber Eger): Zárásként egy gyakorlati kérdés: ha az olvasók közül valakinek felkeltették az érdeklődését a gondolataid, hol és milyen formában tud kapcsolatba lépni veled vagy a Munkáspárt egri szervezetével?
Villangó Máté (Munkáspárt): Aki érdeklődik a párt vagy a munkásságom iránt, az a közösségi médiában a legkönnyebben megtalál. Facebookon a saját nevemen, Villangó Mátéként vagyok fent, Instagramon a @villmat03, TikTokon pedig a @mt.villango felhasználónéven lehet követni vagy írni nekem. Ezeken a felületeken igyekszem mindenkit tájékoztatni és szívesen válaszolok az üzenetekre is.
Frissítés: Cikkünk megjelenése után a Nemzeti Választási Iroda, 2026. március 13-án, „kiesett” státuszba helyezte a Szolidaritás Pártja és a Munkáspárt összefogás országos listáját, tehát a pártszövetség nem fog szerepelni a szavazólapon.