Rajtaütést tartott a rendőrség Bekölcén; két férfit fogtak el, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. Az intézkedés során drogot és egy éles lőfegyvert is lefoglaltak.
Az Egri Rendőrkapitányság Bélapátfalvai Rendőrőrse a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársaival közösen szeptember 16-án hajnalban hajtott végre akciót Bekölcén. A rendőrök összesen három helyi ingatlanban tartottak kutatást.
A helyszínen az egyenruhások gyanús anyagokat találtak: magvakat, őrleményt és pipát is lefoglaltak, melyek kábítószerrel hozhatók összefüggésbe. Emellett a kutatás során egy éles lőfegyverre is rábukkantak.
A nyomozás eddigi adatai szerint a 45 és 49 éves helyi lakosoktól megalapozottan gyanúsítható, hogy kábítószert értékesítettek több személynek. A feltételezett eladások grammonként 2000–4000 forint közötti áron történtek.
A rendőrök a két férfit a helyszínen elfogták, majd kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A Bélapátfalvai Rendőrőrs vizsgálja a lefoglalt lőfegyver eredetét és az ügy további körülményeit.
A rendőrség a DELTA Program keretében harcol a kábítószer-kereskedelem és a kábítószerfogyasztás ellen. Aki ilyen bűncselekményekről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán vagy a 112-es segélyhívón!
