A Vadászkamara egy „szakmai” közlemény mögé bújva igyekszik elfedni a valóságot: azt a barbár gyakorlatot, ahol a kutyákat szűk, föld alatti járatokba kényszerítik, hogy élethalálharcot vívjanak a rókákkal vagy borzanyákkal. Ez a folyamat a kutyák és a vadak számára is súlyos sérülésekkel jár, miközben az anyaállatok megölésével a teljes alom pusztulását okozzák – mindezt ráadásul a vadászok egy része „természetvédelmi” tevékenységként próbálja eladni a közvéleménynek.

A szabályozás mint taktikai engedmény

A Kamara – nyilvánvalóan a közfelháborodás hatására – most már elismeri, hogy a szabályozás „felülvizsgálatra szorul” és még a rókák utódnevelési időszakában történő tilalomba is belemennének. Ez azonban csupán egy taktikai engedmény: a szervezet továbbra is görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy a kotorékozás „nélkülözhetetlen” a humán- és állategészségügy szempontjából.

Az érvelésük azonban lábakon áll: a vidéki állattartók védelmére és a rókák által terjesztett betegségekre hivatkoznak. A rideg tények ezzel szemben mást mutatnak. A rettegett, rókák által terjesztett galandférgesség Magyarországon extrém ritka: az elmúlt 21 évben összesen 40 embert diagnosztizáltak a kórral – mutatott rá 444.hu. A statisztikák tehát cáfolják azt a narratívát, hogy a föld alatti mészárlások lennének a közegészségügy utolsó védőbástyái.

A kutyaviadal-jellegű módszerek védelmében

A Vadászkamara közleménye valójában nem más, mint egy kísérlet a 21. században már tarthatatlan, kutyaviadal-jellegű gyakorlatok konzerválására. Hiába beszélnek „szakmai munkacsoportokról” és „kompetenciákról”, ha az alapvető kérdésre – hogyan egyeztethető össze a mai erkölcsi normákkal a fojtott, sötét kotorékokban zajló állatviadal – képtelenek megnyugtató választ adni.

Burkolt fenyegetés a rendszer és a védtelen állatok ellen

Az is érezhető azonban, hogy a Vadászkamarának még sokat kell gyakorolnia a civilizált, hatalmi pozíciók nélküli párbeszédet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a vadászdelegáció egyik tagjának, Farkas Tibornak a közösségi médiában megjelent kirohanása.

A hivatásos vadász a tárgyalást követően éles kritikát fogalmazott meg a miniszterrel szemben, akit szerinte „megvezettek” a tanácsadói, miközben a kotorékvadászatot továbbra is nélkülözhetetlennek nevezte, az ellenzőit pedig „beteges perverzióval” vádolta meg. Farkas Tibor odáig ment, hogy burkolt fenyegetésként értelmezhető módon kijelentette: mindenki jobban jár a szabályozott kotorékozással, mert ha az illegálissá válik, akkor a vadászok majd „más módját fogják megtalálni” a rókagyérítésnek, amitől – fogalmazott cinikusan – „nem lesz boldog senki, a rókák legfőképp”.

Ez a retorika világosan mutatja, hogy a szervezet belső köreiben az érintettek mennyire távol állnak az érdemi, társadalmi párbeszédtől és továbbra is ellenségként tekintenek mindenkire, aki megkérdőjelezi az általuk folytatott, vitatott vadászati módszereket.