Nyomásgyakorlás és titokzatos beruházási szándékok húzódhatnak a városi társasház-építések mögött

Huszti Péter, a Civil Közéleti Egyesület (CKE) egri önkormányzati képviselője éles hangú bejegyzésben hívta fel a figyelmet a városban tapasztalható, szerinte aggasztó építkezési folyamatokra, amelyek kapcsán a lakosság érdekei háttérbe szorulhatnak. A képviselő szerint „véletlen egybeesés vagy valami más húzódik meg a hirtelen növekvő társasházak építési szándéka mögött Egerben”.

Munkásszáló után most "lakóparkot" akarnak építeni a Galagonyás utcában.

Huszti Péter hangsúlyozza, hogy a város több pontján is tapasztalható lakossági ellenállás a társasházak építése kapcsán. A képviselő szerint „folyamatos nyomást gyakorolnak az épületek szomszédságában levő telektulajdonosra,” melynek először vállalkozók, majd később „városi prominensei is” részesei.

Kétes ügyek és lobbiérdekek

A bejegyzésében Huszti Péter név szerint említi a Menház utcai esetet, ahol Majorosné Juhász Eszter fideszes önkormányzati képviselőt hozza fel példaként, aki „lobbizik egy magánberuházás mellett”. Szintén szóba kerül Gulyás László fideszes alpolgármester is, aki korábban a Petőfi utcai társasház-építési szándékot ellenezte, de „most azonban már hallgat az ügyről.” A képviselő szerint az esetek közös jellemzője, hogy bár a lakók „hevesen tiltakoznak,” a képviselők többsége „a beruházások mellett állnak, vagy éppen szemet hunynak afelett.” A konklúzió: „Egy biztos nem a lakosságot képviselik.”

Újra terítéken a Galagonyás lakópark ügye

Huszti Péter kiemelt figyelmet szentel a Galagonyás – Csordás – Attila – Deméndi utcák által körbezárt terület régóta vitatott ügyének. Emlékeztet, hogy korábban Maczák József vállalkozó 140 lakásos társasházat, majd később munkásszállót is építtetett volna, de mindkét esetben az önkormányzat és a lakosság többségi akarata megakadályozta a beruházást.

A képviselő most úgy látja, hogy „a Vágner Ákos polgármester által vezetett fideszes önkormányzat rá akarja erőltetni a környékre és az ott élőkre a beruházást, pedig erre már kétszer is nemet mondott Eger.”

Regisztrációköteles fórum a beruházásról

Az ismételt beruházási szándék a lakossághoz kiküldött szórólapból derült ki, melyet dr. Rák Sándorné önkormányzati képviselő nevében küldtek szét. A szórólap tájékoztatóra hívja az embereket 2025. október 15-én 17:00 órára a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba.

Huszti Péter érthetetlennek tartja, hogy a lakossági fórum regisztrációhoz kötött, és egy telefonszám megadását is elvárják az adatlapon. „Érthetetlen, hogy Eger lakosságának tájékoztatását és a város közügyeinek véleményezését miért kötik regisztrációhoz,” írja a képviselő.

Huszti Péter bejegyzésében arra bíztat mindenkit, hogy vegyen részt a fórumon. A „Fidesz pontos szándéka” egyelőre nem ismert, de „ahogy korábban, most sem lesz vitáktól mentes az újabb lakópark vagy munkásszálló ügye.” – zárta sorait Huszti Péter.

A Galagonyás – Csordás – Attila – Deméndi utcák által körbezárt területen tervezett beruházás a helyi közösségi csoportokban is felháborodást váltott ki. A Lajosváros környéki lakosok különösen felháborodottak, amiért a korábban már kétszer megakadályozott (egyszer 140 lakásos lakóparkként, egyszer munkásszállóként) terveket most ismét „lakóparkként akarják letolni” a torkukon.

Az EGERBEN HALLOTTAM nevű helyi csoportban egy környékbeli a képviselők elkötelezettségét firtatva tette fel a kérdést: „De ki fizeti őket?” A hozzászóló szerint ha csak a választóik, „akkor miért akarnak egy családiházas utcából KisCseboxot csinálni? A felháborodott lakos regisztrált a fórumra, mondván „elmegyek megkérdezni ‘Marikát’ (Dr. Rák Sándornét), hogy kitől kapja a ‘fizetését’???”

Balla Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) helyi elnöke szintén a regisztráció tényét kifogásolta.

„Miért kell regisztrálni egy olyan eseményre, ahol a képviselő az általa megválasztott emberek előtt kell, hogy számot adjon a munkájáról?” – tette fel a kérdést Balla Péter, sugallva, hogy a regisztrációs kényszer a lakossági „számonkérés” korlátozását szolgálja.

A DK elnöke emellett azt javasolja hogy, a lakosok állítsák meg „az utcán is az antiszemita nézeteiről elhíresült Ráknét, és kérdezzék ki!” Ezzel a lépéssel a DK elnöke a nyilvános fórumnál közvetlenebb konfrontációra buzdítja a tiltakozókat, megkerülve a regisztrációs megkötést.

Scroll to Top