Orbán Viktor miniszterelnök Egerben adott TV-s interjúban erősítette meg a kormány szándékát az egri elkerülő út megépítésére, melyet „100 milliárdos kirándulásnak” nevezve a 2026 és 2030 közötti kormányzati ciklusra ígért. A bejelentést Vágner Ákos, Eger polgármestere is megosztotta közösségi oldalán, kiemelve, hogy a tervek készen állnak.
A miniszterelnök a 25-ös út autópálya-hálózatba történt bekötését „nagy tettnek” minősítette, de hozzátette, hogy most „egy elkerülőt mindenképp építeni kell”. Hozzátette, hogy a politikai csaták lezajlottak, így az útvonal nagyjából ismert.
„Ez egy 100 milliárdos kirándulás, tehát ez nem gyerekség, amiről beszélünk, de ezt a 26 és 30 közötti kormányzati ciklusban meg fogjuk csinálni. Tehát ha mi vagyunk kormányon, akkor ez meg lesz” – fogalmazott Orbán Viktor.
A miniszterelnök a nagyszabású beruházásig a 25-ös út befutó részének rossz állapotára is kitért. Elmondása szerint már zajlanak az egyeztetések annak felújításáról, azzal a céllal, hogy „lehetőleg még az ősszel hozzá kell látni”. A felújítás megkezdését a miniszterelnök biztosra veszi.
Vágner Ákos polgármester az interjúrészlet megosztásakor megerősítette a beruházás megvalósulását, és kiemelte, hogy a nagyszabású építkezés elindulásáig a városvezetés kezdeményezésére már idén ősszel megkezdődik a rossz állapotú 25-ös útszakasz felújítása.
