A modern politikai kommunikáció egyik legerősebb fegyvere a „cukiságfaktor”, amellyel a legkeményebb közéleti szereplők is emberarcúvá tehetők. Vágner Ákos, Eger kormánypárti polgármestere a napokban éppen ehhez az eszközhöz nyúlt, amikor közösségi oldalán egy pécsi kislány állítólagos, 20 oldalas élménybeszámolójáról írt a nagyközönségnek.
Minden, ami Eger: a kerek történet
A történet főhőse egy 6 éves pécsi kislány, aki a nyarat nem egy távoli tengerparton, hanem egri nagymamájánál töltötte. A látogatás azonban több volt egyszerű vakációnál: a gyermek a születésnapjára kapott fényképezőgépével felszerelkezve, kis felfedezőként járta be a várost. Az eredmény egy elképesztő, közel 20 oldalas küldemény lett, amely rajzokkal és saját készítésű fotókkal dokumentálta az egri kalandokat.
A polgármester bejegyzése szerint a levélből egy komplett turisztikai katalógus rajzolódik ki. A kislány a fotózott a Líceum tetejéről, megörökítette a Dobó téri fagyizás pillanatait, a Vár sötét kazamatáit és a bástyákról nyíló kilátást. De nem maradt ki a Szépasszony-völgyi kisvonatozás, az Eger-patak menti rollerezés, sőt még az óriáspalacsinta és a szalajka-völgyi kirándulás emléke sem. A történet csúcspontjaként a kislány viszonzásul Pécsre is meghívta a városvezetést, hogy ő is megmutathassa saját lakóhelye kincseit.
Vágner Ákos a gesztust egy „Eger – a te történeted” feliratú hátizsákkal és ajándékcsomaggal hálálta meg, kijelentve: „ezekért a pillanatokért érdemes várost építeni!”
A „cukiságfaktor” mint politikai valuta
Bár a nagymamánál nyaraló, fotózó kislány története vitathatatlanul bájos, a professzionális politikai kommunikáció felől nézve nehéz elmenni a bejegyzés időzítése és szerkezete mellett. Az áprilisi országgyűlési választások közeledtével a kormánypárti imázsépítés egyik alappillére a „gondoskodó állam” és a „virágzó közösség” képének fenntartása.
A kislány levele – amely szinte gyanús pontossággal érinti Eger összes fontos marketing-hívószavát – tökéletes alapanyag ehhez. Egy hatéves gyermektől szokatlanul strukturált, 20 oldalas „élménybeszámoló” létezése önmagában is figyelemre méltó teljesítmény, ám politikai kontextusban felmerül a gyanú: vajon egy valódi, spontán gyermeki gesztusról van szó, vagy egy alaposan előkészített kampányelemről?
A politika világában a „cukiságfaktor” tudatos alkalmazása gyakran arra szolgál, hogy érzelmi pajzsot vonjon a szereplők köré, elterelve a figyelmet a húsbavágóbb, vitatottabb közéleti kérdésekről. Ha a történet minden eleme valós, akkor a polgármesternek sikerült a „politikai főnyereményt” megütnie egy ilyen visszajelzéssel. Ha viszont a 20 oldalas rajzos napló csupán a kampánygépezet egy jól megkomponált fikciója, az az érzelmi manipuláció egy egészen új szintjét jelentené.