Politikai hangulatkeltés helyett szakmai párbeszédet és a jogkörök tiszteletben tartását kéri Vágner Ákos polgármester a Gárdonyi Géza Színház belső ügyei kapcsán. A városvezetés a már korábban betervezett, május 14-i rendkívüli közgyűlés napirendjére tűzi a teátrum helyzetét, ahol minden érintett lehetőséget kap a megszólalásra.
A polgármester tájékoztatójában leszögezte: a városvezetéshez is eljutottak azok az ellenzéki felvetések, amelyek a színház belső működésével és a munkaviszonyokat érintő, Vágner Ákos megfogalmazása szerint „állítólagos” döntésekkel foglalkoznak. A városvezető hangsúlyozta, hogy a politikai kampány helyett a tényekre és a jogszerű ügymenetre kell alapozni.
A bizottságnak nincs jogköre a beavatkozásra
A polgármester fontosnak tartotta tisztázni a hatásköri kérdéseket is, reagálva az aggodalmakra. Kiemelte, hogy a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság nem avatkozhat be a teátrum belső ügyeibe.
„A színház önálló költségvetési szerv, ahol a munkáltatói jogokat – így a felvételeket, az átszervezéseket és a felmondásokat – az intézményvezető gyakorolja” – mutatott rá Vágner Ákos, elkülönítve a politikai és a munkáltatói szférát.
A május 14-i rendkívüli közgyűlés lesz a hivatalos fórum
Hogy kiderüljön, mi igaz a hírekből és a képviselők hiteles forrásból tájékozódhassanak, Vágner Ákos a már korábban tervezett, május 14-i rendkívüli közgyűlés napirendjére tűzeti a színház elmúlt időszakáról szóló beszámolót. A polgármester közölte: az ülésre meghívják az intézmény vezetését és az érintett feleket is.
„Ez a fórum lesz az a hivatalos helyszín, ahol minden önkormányzati képviselő közvetlenül felteheti kérdéseit és elmondhatja véleményét” – tette hozzá a polgármester.
Szakmai párbeszédet vár a városvezető
A polgármester szerint a megoldást nem a politikai üzengetésben, hanem a szakmai párbeszédben kell keresni. Vágner Ákos megerősítette Eger elkötelezettségét a színvonalas kultúra mellett, de nyomatékosította, hogy csak a felelős ügymenet vezethet eredményre.
A városvezető arra kérte az egrieket és a színházkedvelőket, hogy a hivatalos tájékoztatásig türelemmel kezeljék a megjelent információkat, hiszen – mint mondta – a cél közös: egy stabilan működő, művészeti értéket teremtő teátrum.