Az elmúlt hetekben megsokasodtak a lakossági megkeresések az Egerben zajló útfelújítások kapcsán. A megnövekedett forgalmi terhelés, a torlódások és a lakossági panaszok nyomán Dr. Bódis Péter országgyűlési képviselő kezdeményezésére magas szintű egyeztetés zajlott le a városi infrastruktúra-fejlesztések helyzetéről.
Határozott fellépés és ütemnövelés
Dr. Bódis Péter egyeztetést folytatott Szabó Zoltánnal, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának igazgatójával. A két vezető megbeszélését egy széles körű szakmai fórum követte, amelyen a kivitelezésben részt vevő vállalkozások képviselői, valamint a területért felelős műszaki szakemberek isasztalhoz ültek.
A tárgyalássorozat eredményeként egyértelmű vállalás született: a kivitelezési ütemet a jövőben jelentősen felgyorsítják. Ennek érdekében a vállalkozók extra munkacsoportokat vonnak be a munkálatokba, és minden szükséges erőforrást mozgósítanak annak érdekében, hogy a beruházások a megjelölt határidőre biztonsággal elkészüljenek.
A gyorsaság nem mentesít a minőség alól
Az egyeztetésen kiemelt figyelmet kapott a minőségbiztosítás kérdése. A politikus világossá tette: a tempó fokozása semmilyen körülmények között nem mehet a szakmai minőség rovására.
„A Cifrakapu út példája is megmutatta, hogy a kapkodás, a párhuzamos és szakaszos munkavégzés, valamint a szervezési és ellátási problémák könnyen vezethetnek olyan eredményhez, amely sem a lakosság, sem a közlekedők érdekeit nem szolgálja. Olyan beruházásokra van szükség, amelyek mögött szakmai felelősségvállalás, megfelelő minőségbiztosítás és hosszú távú gondolkodás áll” – húzta alá Dr. Bódis Péter.
Különösen hangsúlyos elvárásként fogalmazódott meg, hogy a munkálatokkal együtt járó forgalomtereléseknek és az ideiglenes forgalomirányításnak minden esetben biztonságosnak, átláthatónak és professzionálisnak kell lennie. Az egriek képviseletében nyomatékosan kérték, hogy ezeket a szempontokat a projektek teljes időtartama alatt szigorúan tartsák szem előtt.
Érthető a lakossági elégedetlenség – Folyamatos tájékoztatás ígérnek
Az útfelújítások elengedhetetlenek a város jövője szempontjából, ugyanakkor a valóságban a város több pontján egyszerre zajló munkálatok lámpás tereléseket, torlódásokat és indokolatlan várakozási időket eredményeznek, jelentősen megnehezítve a mindennapi közlekedést. A cél az, hogy az itt élők hétköznapjait segítő, jól szervezett és élhető megoldások szülessenek.
Az egyeztetésen részt vevő önkormányzati szakemberek megerősítették, hogy a lakosság tájékoztatását a jövőben is heti rendszerességgel biztosítják a hivatalos közösségi média felületeimen, folyamatosan beszámolva az aktuális és a soron következő munkálatokról.
Folyamatos kontroll és lakossági kérés
A képviselő a lakosok és a közlekedők türelmét és megértését kérte a nehéz időszakban, hozzátéve, hogy valamennyi érintett fél azon dolgozik, hogy a felújítások a lehető legrövidebb időn belül lezáruljanak, és Eger lakói mielőbb egy megyeszékhelyhez méltó, modern úthálózaton közlekedhessenek.
Dr. Bódis Péter ígéretet tett arra, hogy a jövőben is szorosan figyelemmel kíséri a beruházások előrehaladását, és az egriek, valamint a térségben élők érdekeit szem előtt tartva minden szükséges egyeztetést kezdeményezni fog. Hangsúlyozta: a politika és a nyilvánosság erejét egyaránt bevetve addig folytatja a munkát, amíg a projektek megfelelő minőségben, a lehető legkisebb kellemetlenséggel le nem zárulnak.