Szimbolikus faültetéssel és közönségtalálkozóval érkezik Egerbe Kiss Norbi és ifjú követője

Facebook
Reddit
WhatsApp
Email

Rendhagyó estre várják az autó- és kamionsport rajongóit április 10-én az egri Bartakovics Béla Közösségi Házba. A „Sportolók reflektorfényben” sorozat keretében a hétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert vall pályafutásáról és magánéletéről , az eseményre pedig ellátogat a fiatal tehetség, Gilyén Krisztián kétszeres szimulátorcsapat Európa-bajnok és kétszeres egyéni német bajnok is, hogy találkozzon példaképével.

Jóvátétel a kápolnai közösségi erdőben

A közönségtalálkozót megelőzően Kiss Norbert és Gilyén Krisztián közösen látogatnak el Kápolnára, hogy elültessenek egy fát a Macskaárvaház melletti közösségi erdőben. Az akciónak komoly súlya van: dr. Berecz Kálmán, Kápolna polgármestere mintegy másfél évvel ezelőtti ámokfutása során kiirtatta a közösségi erdő egy részét. A pusztítás során odaveszett az a fa is, amelyet Krisztián és példaképe korábban már egyszer közösen elültettek.

A polgármester akkor azzal érvelt, hogy a fák jó része amúgy is kipusztult volna, ezért a területrendezés jogszerű volt, egyúttal kijelentette: őt egyáltalán nem érdekli a fák sorsa. A sportolók mostani gesztusa így közvetlen válasz a korábbi rombolásra.

Példakép és tanítvány: A virtuális térből az aszfaltra

Gilyén Krisztián számára a mérce magas, hiszen Kiss Norbi nemcsak sportolóként, hanem emberileg is az ideálja. A mindössze 13 éves Krisztián már most figyelemre méltó eredménylistával rendelkezik:

  • Kétszeres szimulátorcsapat Európa-bajnok.
  • Kétszeres egyéni német bajnok
  • Sikeresen debütált a valódi versenyautók világában a Swift Cup Europe tesztjén az Euroringen.
  • Rendszeresen önkénteskedik példaképével a kápolnai Macskaárvaházban.

Krisztián azért is vesz részt az egri eseményen, hogy a nézőtérről figyelje mentora beszámolóját, akivel a sport mellett a jótékonyság iránti elkötelezettségük is összeköti őket.

Tabuk nélküli este és jótékonyság

Az április 10-én, 19 órakor kezdődő beszélgetés moderátora a szókimondó stílusáról ismert Tóth Krisztián Márk lesz. A „kilengő bloggerként” is emlegetett házigazda garantálja, hogy az est mentes lesz a sablonos kérdésektől, és a látogatók egy kötetlen, tabuk nélküli beszélgetésre számíthatnak.

A rendezvény nemes célt is szolgál: a helyszínen gyűjtést szerveznek a Kiss Norbert által évek óta támogatott Macskaárvaház Alapítvány számára. A látogatók így részvételükkel közvetlenül hozzájárulhatnak a gazdátlan állatok mentéséhez és gondozásához.

Bővebben az eseményről.

Scroll to Top