Csak a szokásos: Kápolna polgármestere az állatvédőket hibáztatja azért, mert egy vállalkozó azt állítja, hogy őt meglopta

Dr. Berecz Kálmán, Kápolna polgármestere egy Facebook-bejegyzésben reagált a Haber Eger online hírportálon megjelent cikkre, amelyben Nyika János, az UpBau építőipari cég tulajdonosa csalással vádolja őt. A polgármester szerint a róla és az önkormányzatról megjelent cikkek „álhíreket” tartalmaznak, és egy „Bóday nevezetű bűnözőhöz köthetőek.” Berecz Kálmán határozottan visszautasítja, hogy becsapta volna Nyika Jánost, és azt állítja, hogy a vállalkozó a szerződésben rögzített összeget hiánytalanul megkapta.

dr. Berecz Kálmán, Kápolna község polgármestere

Korábban a Haber Egeren nyilvánosságra hozott videóban Nyika János azt állítja, hogy Berecz Kálmán „tudatosan és előre kitervelten verte át” őt a kápolnai polgármesteri hivatal felújítása során. A vállalkozó szerint a polgármester a projekt pénzének egy részét másra költötte, és hamis ígéretekkel próbálta meg fedezni a hiányzó 15 millió forintot. A vádak között szerepel, hogy Berecz a regionális hulladékgazdálkodási társulásban betöltött pozíciójára hivatkozva ajánlott fel megbízást a vállalkozónak, ami valótlan volt.

Berecz Kálmán azonban cáfolja a vádakat, és kijelentette, hogy a cikk „logikai összefüggésekkel teletűzdelt” hazugságokat tartalmaz. A polgármester szerint a vállalkozót törvényes közbeszerzési eljárás során választották ki, és a munkáért járó összeget kifizették. A cikkben szereplő vádakat a polgármester a „Bóday úrnak és a hozzá kapcsolódó bűnözői körnek az agyszüleménye”-ként jellemezte.

Berecz Kálmán polgármester a falu facebook fiókjával össze-vissza vádaskodva reagált az őt ért állításokra

A polgármester éles kritikát fogalmazott meg a Haber Egerrel és annak főszerkesztőjével szemben. Berecz Kálmán szerint az „oknyomozó újságíráshoz” hozzátartozna a tények ellenőrzése és az ellenérdekű fél álláspontjának megkérdezése, amit szerinte a portál elmulasztott.*

„Az ilyen cikkekre szoktam mondani: nyomokban igazságot tartalmazhat,” írta a polgármester, hozzátéve, hogy a cikkben egyedül a róla készült fénykép, a neve és az önkormányzat neve valós.

*(Ezzel szemben a valóság az, hogy a Haber Eger emailben sajtómegkereséssel fordult Kápolna Község polgármesteréhez, dr. Berecz Kálmánhoz, aki a mai napig nem nyitotta meg az általunk küldött emailt. Ugyanis mind a kézbesítésről, mind pedig az email megnyitásáról visszajelzést küld a Haber Eger email rendszere.

Kápolna Község Önkormányzatának kizárólag egyetlen email elérhetősége van és ezek szerint napok óta senki sem nézte azt meg.)

Az email szerverünk visszajelzése szerint sikeresen kézbesítésre került a sajtómegkeresésünk Berecz Kálmán polgármester részére, aki a mai napig nem nyitotta meg az emailt.

Nyika János, az UpBau építőipari cég tulajdonosa regált Berecz szavaira:

„Nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy Berecz Kálmánnál gátlástalanabb, hálátlanabb és aljasabb figurával még nem találkoztam. Nagyon bízom benne, hogy lesz lehetőségem a kápolnaiak és a hatóságok előtt is bemutatni ennek az ügynek minden részletét, amiből világossá válik, hogy Berecz Kálmán erkölcsileg teljes mértékben alkalmatlan a közbizalomra, és arra, hogy ezt a csodálatos és jobb sorsra érdemes falut vezesse.”

Információink szerint, miután  Berecz Kálmán „átverte” Nyika János vállalkozót Mirkóczki Ádámra hivatkozva, ez Mirkóczki tudomására jutott. Mirkóczki, a Regionális Hulladékgazdálkodási Társaság elnökeként tájékoztatta a térség polgármestereit Berecz bűncselekmény gyanúját is felvető akciójáról. Berecz Kálmánt a történtek után, de legalábbis azzal egyidőben leváltották a Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás alelnöki pozíciójáról és helyére Wingendorf Jánost, Aldebrő polgármesterét választották.

Úgy tudjuk, Berecz akciójának – amelynek során azt hazudta Nyika Jánosnak, hogy tartozását majd a társulás pénzéből fogja rendezni – írásos dokumentumai is vannak. Mirkóczki Ádám Eger korábbi polgármestere akkoriban, nyilatkozataiban is utalt Berecz „átverési kísérletére”, amelyhez az ő nevét is felhasználta.

Scroll to Top