Mirkóczki Ádámot támadó közleményt adott ki Lőcsei Lajos, a Momentum Mozgalom alelnöke és országgyűlési képviselője. A politikus azt követeli, hogy Mirkóczki szálljon ki az egri választási küzdelemből, mert szerinte a Fidesz érdekeit szolgálja. Lőcsei kemény szavai és erkölcsi iránymutatása azonban némileg hiteltelenül hatnak annak fényében, hogy a Momentum egri szervezetének múltjában is találni érdekes, az egykori fideszes frakcióvezető Oroján Sándorhoz köthető összefonódásokat.
Lőcsei szerint Mirkóczki a Fidesz játékát játssza
A Momentum alelnöke közleményében azt nehezményezi, hogy Mirkóczki Ádám késve, csak február 25-én vette fel az ajánlóíveket Heves megye 1. számú OEVK-jában, mégis „gyanúsan” gyorsan összegyűjtötte az induláshoz szükséges aláírásokat. Lőcsei szerint mindez a kormánypártok háttértámogatásával történik, hogy megossza az ellenzéki szavazókat a jelenleg vezető Tisza Párt jelöltjével, dr. Bódis Péterrel szemben, bár ezen állítását semmivel sem támasztotta alá.
Lőcsei a közleményben külön kitért Mirkóczki múltjára is, felidézve azt, amikor Mirkóczki Ádám polgármesterként elhatárolódott az országos politizálástól és az akkori ellenzéktől. Lőcsei úgy fogalmazott, hogy Mirkóczki már öt évvel ezelőtt „nyilvánosan elárulta az egri szavazóit és szövetségeseit, amikor kijelentette, hogy nem tekinti magát az ellenzék részének.” Lőcsei büszkén emelte ki pártja akkori reakcióját: „Nem véletlen, hogy a Momentum már akkor sem adta tovább a nevét ehhez a hazug színjátékhoz.”
Ezután az egri elkerülő út ügyét is felrótta Mirkóczkinak, mondván: a politikus a helyi lakosok helyett a fideszes Pajtók Gábornak és körének az érdekét képviselte, és a két évvel ezelőtti kampányban „egyetlenegy aláírást sem gyűjtött, hogy helyi népszavazást lehessen kiírni a kérdésben.”
A képviselő a közlemény végén felszólította ellenfelét a visszalépésre:
„Ádám, nincsenek illúzióim, mégis kötelességemnek érzem, hogy felszólítsalak: gondold át még egyszer, mit cselekszel! (…) Ádám, ne játszd a Fidesz játékát!”
Bort iszik, de vizet prédikál a Momentum?
Lőcsei vádaskodása, a „hazug színjáték” és a „Fidesz érdekeinek kiszolgálása” feletti moralizálás azonban különös gellert kap, ha felidézzük a helyi ellenzéki térfél közelmúltbeli eseményeit. Míg a képviselő Mirkóczkit vádolja a Fideszhez való dörgölőzéssel, érdemes megemlíteni, hogy az egri Momentum volt az, amely nyíltan összefogott Oroján Sándorral és az egri Fidesszel az akkori polgármester Mirkóczki Ádám ellen.
Jánosi Zoltán az egri Momentum akkori elnöke, akit az akkor még az Oroján Sándor által vezetett egri Fidesz, valamint velük együttműködő „ellenzéki” képviselők alkotta, Mirkóczki Ádám ellenes közgyűlési többség nevezett ki az EVAT Zrt. igazgatóságába, megszavazta és támogatta Pétervására fideszes polgármesterének, Eged István fiának, a szintén fideszes Eged Renátónak a Városgondozás Eger Kft. igazgatói posztjára beadott pályázatát.
Később ugyanez a Jánosi Zoltán már azzal támadta Mirkóczki Ádám polgármestert, hogy botrányos az új vezérigazgató kinevezése, valamint a közgyűlés összehívása is szabálytalan volt. Természetesen szándékosan időközben úgy módosították a pályázati feltételeket, hogy a másik induló, a pártpolitikától független Ferenczy Tamás pályázata érvénytelen legyen, ugyanis feltételként kötötték meg a több éves vezetői pozícióban betöltött szakmai tapasztalatot, amellyel Ferenczy nem rendelkezett, Eged Renátó viszont igen, mivel éveken Pétervásárán az apja jóvoltából, milliós fizetésért ő vezette a helyi városgondozás megfelelőjét a PEVIK-et. Így a fentebbi dokumentumon látható két közgyűlésnek javasolt pályázó közül, egyedül Eged Renátót tudta megválasztani a Közgyűlés.
Eközben az egri Fidesz és a Momentum is azzal riogatott, hogy amennyiben nem kerül kinevezésre igazgató, úgy elmaradhat a városgondozás dolgozóinak bére.
Lőcsei Lajosnak az egri elkerülő úttal kapcsolatos állításai sem fedik a valóságot.
A Mirkóczki Ádám ellen a Fidesszel összefogott „ellenzék” akkor, és úgy látszik a Momentum részéről a mai napig azt hangoztatják, hogy Mirkóczki polgármesterként nem vett részt az egri elkerülő útról szóló helyi népszavazáshoz szükséges aláírások gyűjtésében. Ezzel szemben pont a Fidesz és a Momentum volt az, amely leszavazta azt a kezdeményezését az akkori városvezetésnek, hogy a felesleges aláírásgyűjtés és ezzel való hanguletkeltés helyett a Közgyűlés saját maga írja ki a népszavazást.
Farkas Attila akkori alpolgármester beszámolójából az is kiderül, hogy aláírásgyűjtés céljából Mirkóczki Ádámék is kértek íveket a kezdeményezés elindítójától, Kovács F. Lászlótól, akit polgármesterként Mirkóczki személyesen is fogadott.
Érdekes egybeesés, hogy az egri elkerülő útról szóló népszavazás kezdeményezője, Kovács F. László, később pont Oroján Sándor választási szervezetének lett a jelöltje, amely Mirkóczki Ádám politikai kihívója volt.
Farkas Attila akkori alpolgármester közleményéből tudhatjuk, hogy a Mirkóczki féle városvezetés megpróbált helyi népszavazást kiírni, viszont a városvezetés akkori, többségben levő ellenzéke a Fidesszel és a Momentummal az élen megakadályozta azt. Ehelyett a fideszes Oroján Sándor vezette „ellenzéki” közgyűlési többség kinevezett két biztost, akiknek a feladata az elkerülő út nyomvonalával kapcsolatos egyeztetés volt.
Ez a két biztos Oroján Sándor és Keresztes Zoltán, a Momentum önkormányzati képviselője volt. Természetesen a biztosi „munkához” külön illetmény is járt, amellyen a képviselői tiszteletdíjukat növelték. Mirkóczki Ádám elleni politikai hangulatkeltésen túl, anyagilag is megérte nekik az, ha nincs népszavazás kiírva az elkerülő útról. Az elkerülő út ügyét napirenden tartva és a Fidessszel kéz a kézben egy nem-fideszes városvezetés ellen hangoltak azzal a sosem bizonyított politikai váddal, hogy pont Mirkóczki Ádám az, aki az elkerülő út kapcsán a Fidesz akaratát teljesíti. Ezen felül, mint utólag kiderült a politikai célú aláírásgyűjtés a valóságban kizárólag az önkormányzati választásokra való adatgyűjtés volt, ráadásul még az aláírásgyűjtés névleges kezdeményezője maga is politikai jelölt lett Oroján Sándor választási szervezetében.
Oroján Sándor ügyesen kieszközölte a Momentum együttműködéséért járó zsoldot. Volt itt bizottsági állás, igazgatósági tagság, biztosi kinevezés, képviselőjelöltként való indítás, cserébe annyi elvárás volt — a közgyűlésben való együttműködésen túl, — hogy mint köztudatban ellenzéki párt, a Momentum is lépten-nyomon támadja Mirkóczkit ott, ahol tudja, akár azzal is, hogy „ellenzéki” hangként ráégetik azt, hogy „Fideszes”.
Bár Mirkóczki Ádám polgármesteri leváltása óta már több mint egy év eltelt, az egri elkerülő út megépítése továbbra is várat magára, tehát nem ő volt ennek az akadálya. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy 2030-ig megvalósul a beruházás – feltéve, ha a választók a Fidesznek szavaznak bizalmat. A kormányfő becslései szerint a projekt legalább 100 milliárd forintos költséget jelent majd az adófizetőknek.
Korábbi cikkünkben írtunk arról is, hogy szinte nem volt olyan helyi politikai párt — ideértve a Momentumot is — amely ne pénzelte volna a Mirkóczki Ádámmal szemben legelfogultabb helyi hírportált, az Egri Ügyeket, amely minenről is beszámolt, csak arról nem, hogy milyen ámokfutást végeznek a fideszes Oroján Sándorék és vele együttműködő „ellenzéki” politikusok, továbbá, hogy mely önkormányzati cégből, hogyan talicskázzák ki a közpénzeket a különböző kinevezettjeik révén.
Súlytalan szervezet és kínosan közeledő „vasazás”
A Momentum és vele együtt az egri szervezetének politikai hitelét a közelmúltbeli nyilvános szerepléseik is megkérdőjelezik.
A Haber Eger is megírta, hogy a marginalizálódott, sokak által már csak „még éppen működőként” jellemzett egri Momentum más országgyűlési képviselőjelölt mellett megpróbált beleállni a Demokratikus Koalíció jelöltjébe, Balla Péterbe is.
A kísérlet azonban meglehetősen kínos véget ért:
Balla egyértelműen a Momentumra olvasta, hogy nekik „semmit sem köszönhet Eger” és az önkormányzati választáson sem tudtak polgármesterjelöltet állítani, csak „second-hand jelölteket” indítottak, akik közül az egyik utólag Oroján Sándorral (Fidesz) „sütizett.”
Balla Péter kiemelte, hogy Egerben született és diplomázott, szemben a Momentum által „Tarnaörsről és Tarnazsadányból” delegált tagjaival. Akkor válaszát a pártnak a Momentum jövőjére vonatkozó támadással zárta:
„Ne féljetek, 2026 áprilisa után mi a Parlamentben leszünk, benneteket meg vár a színesfém-kereskedelem.”
A Momentum egri elnöksége a DK jelöltjének is a rongyosra járatott Fideszesezéssel támadt vissza és Balla Péter „színesfém-kereskedelem” utalását „színtiszta rasszizmusnak” és „Pócs János-féle fideszes propagandának” nevezte. Az Momentum helyi elnöksége szerint Balla Péter a hozzászólása alapján magáévá tette a fideszes propagandát, ebből kiindulva pedig a Fidesz szekerét tolja. A „cigány- és rasszista kártya” bevetésével a Momentum Heves vármegyében ténykedő politikusai akkor az országos sajtó figyelmét is felkeltették.
Balla Péter cigányokat nem említett, ennek ellenére a helyi Momentum azonnal fújni kezdte a nem létező „cigányozás” lufit.
Lőcsei Lajos a „cigánykvótás képviselő”
Ha már az aljas „cigánykártyát” is bedobta a Momentum politikai haszonszerzés és más jelöltek lejáratása céljából — amellett, hogy mindenkit alaptalanul Fideszeseznek — ne felejtsük el azt, hogy hogyan is lett Lőcsei Lajos bármiféle valós teljesítmény vagy érdem nélkül országgyűlési képviselő:
A 2022-es választáson Márki-Zay Péter akkori miniszterelnök-jelölt javaslatára született egy megállapodás az ellenzéki pártok között. Ez a megállapodás arról szólt, hogy három roma származású képviselőt biztosan bejutó helyre helyeznek az országos közös listán, kizárólag etnikai szempontok figyelembevételével.
Lőcsei Lajos, bár a 2021-es ellenzéki előválasztáson alulmaradt a saját egyéni választókerületében (és azt megelőzően a 2019-es önkormányzati választáson is leszerepelt), ennek a megállapodásnak köszönhetően a közös országos lista 20. helyére került. Mivel a 20. hely egy olyan pozíciónak számított, amely az ellenzéki lista eredménye alapján biztosan mandátumot eredményezett, Lőcsei Lajos 2022 májusától, pozitív diszkrimináció során, az úgynevezett „cigány kvótának” köszönhetően a Momentum képviseletében lett a magyar Országgyűlés tagja.
Ha már rasszizmust is kiáltott a Momentum:
Az etnikai alapú diszkrimináció akkor is rasszista, ha az pozitív.
Mindezek után Lőcsei Lajos éppen Mirkóczkit támadó, de nem az első mások ellenzékiségét minősítő közleménye sokkal inkább tűnik egy a köztudatban maradásért küzdő, megszűnés előtt álló párt figyelemelterelésének, valamint politikai gesztusnak a Tisza párt irányába, mintsem egy komoly, felelősségteljes politikai erő iránymutatásának.