Frenyó Gábor, a Madárbarát Települések Szövetségének elnöke személyesen látogatott el Kápolnára, hogy megtekintse a Macskaárvaház Alapítvány önkéntesei által megálmodott szakrális természetvédelmi projektet. A szakember az országos szinten is példaértékű kezdeményezés fejlesztéséhez nyújtott szakmai támogatást.
Kápolnán a helyi civil összefogás látványos eredményeket ért el: az önkéntesek a készülő kápolna környezetében egy olyan ökológiai minitavat alakítanak ki, amely a jövőben a térség élővilágának egyik fontos bázisa lesz. A projektet a Madárbarát Települések Szövetségének elnöke, Frenyó Gábor is elismeréssel illette, hangsúlyozva, hogy a Macskaárvaház önkénteseinek tevékenysége követendő példa az egész ország számára.
Szakmai tanácsokkal a gazdagabb biodiverzitásért
A helyszíni szemle során Frenyó Gábor számos hasznos tanáccsal segítette a projekt befejezését. A szakember útmutatása nyomán a kb. 12 négyzetméteres, ökológiailag értékes minitó környezete tovább bővül: a területen a tervek szerint védett bagolyodúk, mű fecskefészkek, valamint a fecskék számára létfontosságú saras területek is helyet kapnak. A tó maga nemcsak a madaraknak, hanem a hüllőknek és a táplálékul szolgáló rovaroknak is nélkülözhetetlen ivó- és élőhelyül szolgál majd a rekkenő hőségben.
Bővül a madárbarát települések köre
A látogatás jó alkalmat adott arra is, hogy a települési szövetség elnöke beszámoljon a mozgalom bővüléséről. Mint elmondta, a kezdeményezés pártállástól és településmérettől függetlenül nyitott minden önkormányzat számára, azzal a távlati céllal, hogy idővel minden magyar település tudatos madár- és természetbaráttá váljon.
A csatlakozási kedv érezhetően növekszik: a kápolnaiak szomszédságában fekvő Kompolt polgármestere, Blahó László már korábban csatlakozott a szövetséghez, de az elmúlt időszakban Ignácz Szabolcs (Tófalu), Jakab Ernő (Feldebrő) és Kiss László (Óbuda) polgármesterek is jelezték csatlakozási szándékukat.
Blahó László kompolti polgármester kiemelte: megválasztása után az egyik első döntése volt a szövetséghez való csatlakozás, amit azóta is kiváló lépésnek tart. Hozzátette, hogy egy település madárbaráttá tétele nemcsak nemes feladat, de közösségépítő program is kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Civil összefogás a jövőért
A projekt kapcsán Bódai Pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke megerősítette: a kápolnai civil közösségek, így az alapítvány is aktív szerepet kíván vállalni a község madárbaráttá formálásában. Zárásként kifejezte reményét, hogy a jövőben a település vezetése is minden tekintetben a természet- és állatvédelem mellé áll majd, támogatva ezzel azokat az értékeket, amelyekért a civilek nap mint nap dolgoznak.