Kemény üzeneteket fogalmaztak meg országos és helyi közéleti szereplők, civil vezetők, valamint művészek Kápolna polgármestere, dr. Berecz Kálmán ellen, miután közigazgatási hatósági eljárás indult ellene vallási és nemzetiségi alapú zaklatás gyanúja miatt. A kibontakozó botrányra reagálva a Tisza Párt hatvani politikusa, az állatvédők, valamint a zenei szféra ismert alakjai is megszólaltak.
A Tisza Párt elhatárolódása:
Püspöki Zsolt, a Tisza Párt hatvani politikusa és korábbi megyei koordinátora hangsúlyozta, hogy dr. Berecz Kálmánnak – akit a Fidesz támogatásával több cikloron keresztül tartottak hatalmon és aki a településén civilek megfélemlítésével él – semmilyen közösségi vagy szervezeti kapcsolata nincs a Tiszával, függetlenül attól, hogy miket híresztel magáról.
Ugyancsak elhatárolódott a polgármester testvérétől, Berecz Mátyástól is, akit olyan személyként említett, aki folyamatosan megalapozatlan, átgondolatlan állításokat hangoztat és akinek a politikai pályája a korábbi fideszes idők után a Demokratikus Koalíció irányába kanyarodott.
Püspöki Zsolt úgy fogalmazott:
„Mi heves megyei tiszások, pont az ilyen hatalmaskodó döbrögiket, és eszementségeket beszélő zavaros figurákat akarjuk tisztességes, hiteles emberekre cserélni a helyi közéletben.”
Súlyos vádak a településen működő állatvédő szervezet elnökétől
Bóday Pál, a településen működő Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint dr. Berecz Kálmán teljesen elveszítette a józan eszét.
Mint fogalmazott, a birtokába került dokumentumok tanúsága szerint a polgármester vallalhatatlan, törvénysértő hazugságokkal teli, gyalázkodó leveleket küldözget országos sajtó-hírportáloknak civilekről – köztük róla magáról –, újságírókról és környékbeli polgármesterekről. Bóday meggyőződése szerint eljött az idő, hogy az illetékes hatóságok megvizsgálják, mentálisan és törvényileg alkalmas-e még a polgármesteri pozíció betöltésére. Hozzátette: helyi lakosok tájékoztatása alapján a polgármester – akit a kormányzó Tisza Párt, a Mi Hazánk, a DK és számos civil közösség is lemondásra szólított fel – a híresztelések szerint már kizárólag a havi több mint 1 millió forintos fizetése miatt ragaszkodik pozíciójához, amire immár mindenki szerint méltatlan.
Náksi Attila ingyenes koncertet ígért egy új vezetőért
A botrány a művészvilágot is elérte. Náksi Attila sztár DJ és producer, aki a Macskaárvaház önkénteseként, valamint a neves kápolnai prímás, Báder Ernő barátjaként és szerzőtársaként szorosan kötődik a községhez, így fogalmazott:
„Eszem megáll ezen az emberen. Rengeteg barátom van Kápolnán, hosszú évek óta önkénteskedem a helyi állatvédőknél, de ez a csávó mindenkivel csak kötekszik. Komolyan mondom, ha választanak a kápolnaiak egy rendes polgármestert, szervezünk egy örömünnepet és adok egy ingyenes koncertet.”
Az önkormányzati képviselő a minimális tisztelet hiányáról beszélt
Szalóki Péter, Kápolna korábbi alpolgármestere és jelenlegi önkormányzati képviselője elmondta, hogy képviselőként semmiféle tájékoztatást nem kapott az adatigénylésekkel kapcsolatos problémákról, így az ügy részleteit nem ismeri.
Ugyanakkor nyomatékosan leszögezte: a közbizalmat élvező megválasztott képviselőknek, polgármestereknek, de akár a minisztereknek és államtitkároknak is kötelessége megadni a minimális tiszteletet minden embernek, legyen szó akár egy közérdekű adatokat kérő újságíróról, akár egy állatvédő civil aktivistáról. Szalóki Péter reményét fejezte ki, hogy hamarosan eljön az idő, amikor Kápolna ismét a valódi értékeiről lesz híres:
- a veterán járműves közösségéről
- a helyi állatvédő civilekről
- a csodálatos szabadságharc emlékművéről
- a világhírű zenészeiről
- valamint kórusáról és tánckaráról
Dr. Berecz Kálmán reagálása a 24.hu-nak
A polgármester a 24.hu-nak adott nyilatkozatában visszautasította a vádakat, és úgy fogalmazott az üggyel kapcsolatban:
„Tisztában vagyok azzal, hogy Selim úr ténykedése is része az ellenem folyó lejárató kampánynak, ezért szoktam megjegyzéseket fűzni az adatigénylésre adott válaszomhoz. A muszlim pokolhoz kapcsolódó kérdésére válaszolva pedig jelezni szeretném, hogy annak emlegetése nem rasszista megnyilvánulás.”


Berecz Mátyás szerint a korábbi kampányfőnökét, Balla Pétert maffiózók csalták törbe


Püspöki Zsolt Berecz Kálmánról: Véget vetünk a döbrögik korának

„Muszlim pokolba” küldte el az adatokat kérő újságírót Kápolna polgármestere

Berecz Kálmán feltűnése feszültséget keltett a Tisza Pártban


A Mi Hazánk Berecz Kálmán kápolnai polgármester távozását sürgeti

